Szerző: | Dátum: 2025-04-21 14:45:54
U7-es csapatunk Bozsik fesztiválon vett részt.
Hartai-Szücs Vivien : A hétvégén megrendezett Bozsik fesztiválon az U7-es korosztály játékosai nagy lelkesedéssel és örömmel rúgták a labdát. A mérkőzések során rengeteg gól született, ami még izgalmasabbá tette a tornát a gyerekek számára. A gyerekek bátran vállalkoztak egyéni megoldásokra, szép cseleket és okos passzokat is láthattunk tőlük. A fesztivál jó hangulatban telt, mindenki igyekezett a legjobbját nyújtani. A pályán látott mosolyok és örömjáték azt mutatták, hogy a gyerekek igazán élvezték a focit.
U8-as legjobbjainknak mozgalmas hétvége jutott a húsvét előtt.
Samu Zoltán : Vasárnap a csapat egyik fele Parndorfban vett részt egy meghívásos tornán. Osztrák és szlovák csapatok ellen játszottunk. Összeségében meg voltam elégedve a gyerekek teljesítményével. Néha kell ilyen is ahol más szabályok és más felfogásban játszó csapatok ellen is megmérkőzhetünk. A csapat másik fele Bozsik fesztiválon vett részt, ahol elég erősen kirajzolódnak már a különbségek, örömmel láttuk hogy jóval nagyobb játék erőt képviselve, igazi öröm játék volt a gyerekek számára.
U10-eseink a Kelen otthonában megrendezett TK-tornán jártak.
Játékosok: Simon Jakub, Markó Milán, Pozo Isza, Németh Zoárd, Hajós Olivér, Sásdi Máté, Szakál Kristóf, Tétedli Donát, Szilágyi Ármin, Kapui Ármin, Baják Josef, Bezák Dániel
Pandúr Gergő : Kelen SC-nél vettünk részt a következő TK tornán, ahol a Vasas, Budai Fc, Kisvárda és a hazai csapattal játszottunk. Jól kezdtük a tornát, nagyon jól teljesített a csapat az első három mérkőzésen, az utolsó meccsre látszódott a fáradság a csapaton, ott már gyengébb játékot mutattunk és több technikai hibát is vétettünk. Ennek ellenére megvoltam elégedve a csapat teljesítményével. Gratulálok a csapatnak!
U11-es csapatunk is a fővárosba utazott, ahol egy országos torna résztvevője volt.
Keret: Szakály János, Csala Benedek, Gerebenics Kristóf, Pribránszki Huba, Róbert Erik, Tétedli Timót, Nusszer Kristóf,
Nyul Martin : Kelenföldön vettünk részt a kiemelt országos tornán. Az első három mérkőzésen a srácok remekül játszottak, védekezésben jól biztosították egymást illetve jó egyéni védő munkát mutattak a pályán. Támadásban volt több extra kombinatív, látványos kis játék, amit góllal eredményeztek meg a gyerekek. Összegezve, elégedett voltam gratulálok a brigádnak!
U13-as döntetlen.
MLSZ Országos U13 Észak-Nyugati csoport: -
Jasarevic Mahir : Veszprémben látogattunk, első 60 percben, elkellett volna döntenünk a mérkőzést, sok helyzetet puskáztunk el, így nem tudtuk lezárni a meccset, és az utolsó negyedben elfogytunk teljesen, ott talán az ellenfélnek voltak nagyobb helyzetei így pontosztozkodás lett a vége.
Eredmény: 1-1 Gsz:Kovács E.
Összeállítás: Sándorfi(Stinner) -Sipos(Matina),Gorgosilits(Jambor), Csörgő,Kovács E.,Stuth D.,Fekete B.,Németh-György D.,Drugon
U14-es győzelem a Veszprém ellen.
Credobus Tehetségközpont-Veszprémi USE 3-1 (1-0)
Hajós Krisztián : A hétvégén vendégül láttuk a Veszprém csapatát. A mérkőzést megelőző éjjel két meghatározó játékos is le betegedett, így egy felforgatott kezdővel álltunk fel. A csapatnak hatalmas gratuláció jár, mert nem látszódott az, hogy ez egy felforgatott csapat, taktikailag nagyon fegyelmezettek voltak és a karakter sem hiányzott! A mérkőzés egészében, a mi játékunk dominált, sok helyzetet alakítottunk ki és ha élesebb a támadó sor, az első félidőben nagyobb arányú előnnyel mehettünk volna szünetre. A második félidőben, az ellenfelünk egy egyéni hiba után tudott egyenlíteni, de ez után is, mi teremtettünk több helyzetet, amiből aztán még két gólt szereztünk. Értékes 3 pontot gyűjtöttünk ismét, ami a csapat önbizalmát erősítheti.
Gsz.: Sólyom Z. (3) Keret: Lencsés Z.-Weimann Zs.-Wojnisek R. – Menyhárt M. – Herm Á. – Markó B. – Karácsony B. – Pap N. – Fekete-Ugronitz D. (Vér A.) – Sólyom Z. – Kelemen L.
U15-ös magabiztos siker!
MTE U15-PVSK U15 :5-0
MLSZ Kiemelt Regionális Bajnokság
Lencsés(Sándorfi D.)-Koltai(Kéri),Nagy Botond.A.,Fördős, Magyar(Kobli),-Horváth,Bertalan B.,-,Nagy Botond(Haskó)),Nagy Boldizsár,,Horváth Cs.(Nagy Benett)Balázs-Csiki Gsz. :Horváth Csaba,Nagy Botond András,Nagy Botond,Balázs-Csiki,Horváth Áron
Jasarevic Mahir : Egy jó játékkal sikerült szereznünk szép gólokat, a helyzet kihasználásban éreztem némi hiányt, eredményben két csapat között nagyobb különbség reálisabb lett volna.
U16-os győzelem az UTE ellen.
MLSZ Országos U16 Alap 17. forduló
Credobus Tehetségközpont U16 vs. UTE U16 2:0 (gsz : Domokos, Farkas)
Borbély Attila : U16-os csapatunk ismét egy éllovast fogadott, a 17. fordulóban az UTE csapata látogatott hozzánk. Korábban nem voltak jó emlékeink a vendégekről, hiszen nem igazán sikerült megfogni őket, de ezúttal másképp alakult a mérkőzés hiszen a 10. percben egy szögletet követően sikerült megszerezni a vezetést, ami önbizalmat adott a csapatnak. Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, csapatunk közelebb is járt az előny növeléséhez hiszen egy támadás végén a kapufán csattant a labda. A félidőt jelző síp előtt aztán mégis sikerült növelni a fórt, egy higgadt befejezéssel Farkas révén, így a pihenőre nyugodtan térhetett a hazai csapat. A második félidőben utolsó 15 percében a vendégcsapat támadt többet, ám a mai napon nem lehetett gólt rúgni a motivált és magabiztosan védekező óváriaknak, így aztán megérdemelt hazai siker született.
Összeállítás: Vajas – Kószás, Domokos, Kálóczi, Máté – Sághy, Szokolics (Bertalan), Dömötör – Horváth Cs. (Nagy Botond András), Farkas, Nagy Botond (Major)
Borbély Attila (U16 - vezetőedző): Nagyon érett és fegyelmezett játékot produkált a csapat a mai napon és szerencsére egyre többször nyilatkozhatom ezt az utóbbi időben. Tetszik hogy higgadtak a fiúk labdaszerzésben de mellette kellően határozottak így az alap jól működik és nő az önbizalom. Ebből az alapból pedig van annyi kreativitás hogy képesek legyenek olyan támadásokat építeni amiből gólok szerezhetők. A mai napon győzelemre játszott a csapat és ezt sikerült is elérni, ráadásul ez egy nagyon megérdemelt győzelem volt a játék képe alapján. Gratulálok!
MLSZ Regionális U17 Kiemelt Nyugati csoport, 19. forduló, Mosonmagyaróvár
Credobus Mosonmagyaróvár – DAC UP FC 2-1 (1-1)
Credobus Mosonmagyaróvár: Szeitz – Mészáros (Major 60.), Szabó (Kálóczi 46.), Menyhárt, Kovács B. – Fekete, Bakos (Szamaránszky 46.), Kovács L. – Horváth (Hajas 75.), Egerszegi, Villányi
Vezetőedző: Németh Róbert
Gólszerzők: Fekete 38. és Kálóczi a 90. percben
Németh Róbert, a Credobus Tehetségközpont U17-es csapatának vezetőedzője: „Tudtuk, hogy nagyon szervezett, masszív csapattal fogunk találkozni és nem lesz könnyű dolgunk, ami be is igazolódott. A mérkőzés kezdetétől mezőnyfölényben voltunk, ami helyzetekkel is párosult, rögtön az első percben volt egy kapufánk, azonban nem sikerült betalálni, míg ellenfelünk egy kontrából megszerezte a vezetést. Sokat tettünk azért, hogy a félidőig kiegyenlítsünk, kis szerencsével meg is fordíthattuk volna. A második félidőben megmaradt a fölényünk, azonban hiába törtünk be többször is a boxon belülre, az utolsó percben sikerült megfordítani a mérkőzést, egy szögletet követően. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, nagyon sokat tettek azért, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, mindent úgy, hogy a játékunk is rendben volt! Gratulálok a csapatomnak!”
MLSZ Regionális U19 Alap Nyugati csoport, 22. forduló, Győrszentiván
Győrszentiván SE - Credobus Mosonmagyaróvár 1-4 (1-3)
Credobus Mosonmagyaróvár: Hilmer – Hajas, Horváth Á., Hanacsek, Csák (Pintér 62.) – Nagy, Molnár, Radits (Menyhárt 62.) – Szamaránszky (Egerszegi 62.), Vass (Bakos 68.), Herczeg. Vezetőedző: Németh Róbert
Gólszerzők: Vass 9., Szamaránszky 15., Herczeg 35. és Bakos a 75. percben
Németh Róbert, a Credobus Tehetségközpont U19-es csapatának vezetőedzője: „A mérkőzés során végig nagy fölényben játszottunk, ami hamar góllal párosult és megnyugtató előnnyel vonulhattunk már a szünetre. A második félidőben, a nehéz talaj ellenére is több ziccerünk volt, azonban csak az utolsó negyedórára fordulva Bakos szépségdíjas góljával tudtuk lezárni a mérkőzést. Ennek ellenére csak dicséret illeti a csapatot, megyünk tovább!”
1. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 66 |
2. | BICSKEI TC | 64 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 53 |
4. | ETO AKADÉMIA | 47 |
5. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 45 |
6. | BUDAÖRS | 43 |
7. | KOMÁROM VSE | 41 |
8. | III. KER. TVE | 39 |
9. | ÉRDI VSE | 37 |
10. | FC SOPRON | 30 |
11. | ÚJPEST FC II. | 25 |
12. | DOROGI FC | 26 |
13. | BALATONFÜREDI FC | 24 |
14. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 22 |
15. | KELEN SC | 19 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 19 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.