MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Beharangozó: Credobus- Budafok

Szerző: Kostorják Zsolt | Dátum: 2017-09-10 14:18:00

A Credobus Mosonmagyaróvár újra hazai környezetben játszik és az ellenfél a Budafok MTE együttese lesz! A mérkőzésre vasárnap 16 30-kor kerül sor a Wittmann Antal Parkban. A mérkőzésnek nem kicsi tétje van hiszen a Credobus Mosonmagyaróvár együttese az eddigi várakozásnak nem megfelelően szerepelt, míg a vendég csapat aki a tavalyi évben az NB III közép csoportjának a bajnoka volt jelenleg a 13.helyen áll,   8 ponttal megelőzve a házigazdát akik a 15.helyen és 6ponttal várják a találkozót. Összességében egy nagyon fontos mérkőzésre lehet számítani, ahol mindkét csapatnak szüksége van a pontra vagy a pontokra. Vezetőedzőnket is megkérdeztük mit vár a csapatától illetve a mérkőzéstől: Eljött az idő,  hogy most minden játékosom bebizonyítsa, hogy a csapatunknak igen is nem ez a reális helyezése ahol most tartunk és mindenkinek meg kell küzdenie azért,  hogy eredményesen vonulhasson be az öltözőbe. Nem lehet más célunk csak a hazai győzelem!

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.