MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Zsuppán Balázs szereplése a Magyar Válogatottban

Szerző: Darázs Péter | Dátum: 2017-10-11 11:08:54

Zsuppán Balázs a korosztályos válogatott tagjaként részt vett két Svájcban rendezett edzőmérkőzésen. Mindkét mérkőzésen kezdőként lépett pályára jobb oldali védő pozícióban remek teljesítményt nyújtva. Az válogatottban eltöltött napokról kérdeztük!

 

Vasárnap délután Telkiben kezdődött az egy hetes edzőtáborunk. Hétfőn reggel közösen indultunk Budapestre. Másfél óra repülés után érkeztünk meg Zürichbe. A reptértől, mintegy negyven percre volt a szállásunk. Aznap délután még egy regenerációs edzésünk volt. Második nap reggelén taktikai edzés, majd este hét órakor játszottuk le az első nemzetközi válogatott mérkőzésünket, a házigazdák korosztályos csapata ellen.

Edzőnk minden játékosnak megadta a játéklehetőséget, ezért a félidőben szinte mindenkit lecserélt. Az addigi 0-0 -ás eredmény, 3-0-ás vereséggel végződött számunkra. A harmadik nap reggelén regenerációs edzésünk volt, majd délután városnézés. A negyedik napon, csütörtökön délelőtt játszottunk ismét a házigazda svájc csapatával. Ezen a meccsen  az eredményességre összpontosítottunk. Kevesebb volt a csere, a teljesítményünk a keddihez képest visszaesett, döntési sebességben  és mozdulatgyorsaságban is. Az eredmény mégis jobb lett, 1-1. Mindkét meccsen kezdő játékos voltam, a második találkozót végig játszottam.

-Felemelő és megható érzés volt hallgatni a Magyar Nemzeti Himnuszt, képviselni az Országot.

Öröm volt számomra, hogy közelebbről is megismerhettem a csapattársaimat.
Megtapasztalhattam, hogy milyen tempóban és ritmusban kell játszani a válogatottban.

-Véleményem szerint, az első mérkőzésen jobban játszottam, mint a másodikon, de összességében a teljesítményemmel elégedett vagyok!

 

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.