Hírek /
Beharangozó: Credobus Mosonmagyaróvár - Szeged Grosics
Szerző: Zalka Péter | Dátum: 2017-10-21 19:44:23
Beharangozó
Október 22-én vasárnap 14.30-kor a Szeged 2011-Grosics Akadémia csapatát fogadjuk a Wittmann Parkban.
A szegedi cégbejegyzésű egyesület hazai mérkőzéseit Gyulán játssza. Fiatal klubról van szó, a Makó és a Kiskundorozsma fúziója után a Dorozsma rendelkezett NB2-es joggal. A fő tulajdonos a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szeged 2011 néven indított csapatot. A másodosztályú bajnokságból akkor kiestek, az NB3-ba, majd a 2013/14-es bajnokság megnyerésével ismét másodosztályban indulhattak. A 2016/17-es sorozatban a 11. helyen végeztek, mindkét mérkőzésen döntetlent játszottunk velük. Ősszel Óváron 1-1, tavasszal Gyulán 0-0 volt az eredmény. Jelenleg a 15. helyen állnak négy győzelem, három döntetlen, és hat vereség a mérlegük, tizenöt pontot gyűjtöttek. Edzőjük Supka Attila.
Nagy Mihály szakmai igazgató:
Jó erőkből álló ellenfél lesz hétvégi vendégünk. Több ismert labdarúgó mellett a Grosics Akadémia neveltjei alkotják keretüket. Szervezett futballt játszanak, de fejlődtünk annyit, hogy a győzelem reményében lépjünk pályára. Ehhez biztató jel a múlt heti harmadik helyezett Kazincbarcika elleni játékunk.
Várhidi Péter vezető edző:
Sokat léptünk előre a szezon kezdete óta. Már csak a helyzetek kihasználása, okoz problémát. Sokat dolgozunk rajta, el kell jönni az eredménynek is.

Tabella
| 1. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 66 |
| 2. | BICSKEI TC | 64 |
| 3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 53 |
| 4. | ETO AKADÉMIA | 47 |
| 5. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 45 |
| 6. | BUDAÖRS | 43 |
| 7. | KOMÁROM VSE | 41 |
| 8. | III. KER. TVE | 39 |
| 9. | ÉRDI VSE | 37 |
| 10. | FC SOPRON | 30 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 25 |
| 12. | DOROGI FC | 26 |
| 13. | BALATONFÜREDI FC | 24 |
| 14. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 22 |
| 15. | KELEN SC | 19 |
| 16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 19 |
Elérhetőség
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail: