MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Winkler András felnőtt csapatunk fiatal játékosa kapott meghívót az U18-as válogatottba!

Szerző: Darázs Péter | Dátum: 2018-03-08 14:41:54

Először is gratulálunk a válogatottba kerüléshez, nagy örömünkre szolgál, hogy az egyesületünkből egy frissen érkezett, ám de helyi játékosunk a válogatott keretéhez tartozik! Winkler Andrással készítettünk interjút!

- Kérlek mesélj néhány mondatban Mosonmagyaróvárra kerülésedről, illetve az előtte eltöltött időszakról, hiszen már a Szombathely színeiben az NB1-ben is bemutatkozhattál!

  • 13 éves koromban kerültem a szombathelyi Illés Akadémiára, és 16 éves koromban már lehetőséget kaptam, hogy a Haladásnál megmutathassam a tudásomat. Fél év után a Haladás kölcsönadott Sopronba, hogy a fejlődésemet szolgálja, aztán januárban megkeresett az MTE és szinte gondolkodás nélkül haza költöztem.
  • Ismét beválogattak a válogatott keretébe, milyen érzések vannak benned, hogy újra szerepelhetsz majd a nemzeti csapat tagjaként?
  • Nagyon örülök, hogy újra szerepelhetek itt a válogatottban, bennem van a bizonyítási vágy és megszeretném mutatni, hogy meghatározó játékossá tudok válni.
  • Milyen program vár rátok, majd a bent léted során?
  • Kedden és csütörtökön meccset játszunk Grúzia ellen, a többi napon edzések vannak, és megbeszélések, hogy a csapat minél jobban össze tudjon szokni.
  • Hogyan készülsz rá a megmérettetésre, mivel töltöd el az előtte lévő 1-2napot?
  • Edzés mellet sok időt szánok a pihenésre, a regenerációra, hogy minél frissebben tudjak neki vágni a mérkőzéseknek.
  • Társakkal milyen viszonyt alakítottál ki?
  • Szerencsére régebbről több barátom is van itt és egykori csapattársakkal is találkozhatok, szóval abszolút nem panaszkodhatok, jól érzem magam velük.
  • Milyen céljaid vannak itt Mosonmagyaróváron a felnőtt csapatban, illetve a válogatottban?
  •  Mosonmagyaróváron nagyon jól érzem magam, a társak is segítenek mindenben, és segítik a munkám. Arra törekszem, hogy ennyi idősen is meghatározó játékos legyek az MTE-ben, lehessen rám számítani, akár meccseket eldönteni. A válogatottban minél többször szeretnék bekerülni, és amit említettem kulcs játékos szeretnék lenni, emellett rengeteg munkával elérni azt, hogy később az A válogatottban szerepelhessek.

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.