MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U12-es siker Pápán! Pápa- MTE1904 1:2!

Szerző: Németh Róbert | Dátum: 2018-03-23 16:27:55

 

Pápai ELC-MTE 1904 1:2

Kezdőcsapat:

Lengyel;
Kovács F. (Smeringa), Fördős, Tóth, Magyar (Szalai D.)
Kovács B. (Szabó B.), Umathum (Mogyorósi), Radits (Szalai B.)
Tibold (Hilmer)

Gólszerzők: Szabó, Radits

A tavaszi szezon második fordulójában Pápára látogatott U12-es csapatunk. Nagyon jó iramban kezdődött a mérkőzés, azonban az első 15 percben a küzdelem dominált leginkább. A félidő második felére azonban egyértelmű fölénybe került csapatunk, és több nagy helyzetet is sikerült kidolgozni, azonban a helyzetek kimaradtak. A félidő végén Szabó Botond remek meglátása után, sikerült megszereznie csapatunknak a vezetést, ezzel előnnyel mehettünk a félidőre. A második félidőt szintén nagyon jó iramban kezdte csapatunk, és óriási mezőnyfölényben, sorra dolgoztuk ki a helyzeteinket, majd Radits duplázta meg előnyünket, egy szélről érkező beadás, után két nagyszerű cselt bemutatva fejezte be az akciót. A második félidő közepén az ellenfélnek sikerült szépítenie, azonban csapatunk végig kézben tartva, megérdemeltem szerezte meg a győzelmet.

Németh Róbert: Örülök, hogy az első fordulóban a Gyirmót elleni megyei rangadón aratott győzelem után, a Pápa csapata ellen is sikerült diadalmaskodni. Sikerült az utóbbi időben gyakoroltakat megvalósítani, illetve végig kézben tartani a mérkőzést. Végig agresszívan, jó mentalitással játszottunk, apró hiányérzetem a helyzetkihasználással kapcsolatban van, de azt gondolom az ilyen rangadókon, ezek a győzelmek is roppant értékesek. Gratulálok a csapatomnak! Külön öröm számomra, hogy a mi korosztályunkból, a 2006-ból két játékos is bemutatkozhatott az U13-as korosztályban, a Gyirmót ellen Umathum Ádám, ezen a mérkőzésen pedig Kaiser Ádám.

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.