Szerző: | Dátum: 2018-08-27 16:03:05
Vereség, győzelem és döntetlen
A hétvégén a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatánál vendégeskedtünk a Merkantil Bank Liga 5. fordulójában. Az első játékrész kiegyenlített játékképet mutatott. Mindkét csapatnak adódott gólszerzési lehetősége, amelyek kimaradtak. A második félidőt aktívabban kezdték a hazaiak és Bíró Ákos találatával megszerezték a vezetést a 66. percben. A bekapott gól után szerkezetet váltottunk, többet támadtunk, sajnos eredménytelenül. A mérkőzésén végén még mindig hátrányban voltunk és a fellazult védelem miatt a 93. percben Óvári Zsolt Levente beállította a 2-0-ás végeredményt. A következő mérkőzés a Vác ellen lesz hazai pályán, szerda délután. Beharangozó a holnapi nap folyamán.
Jó hír azonban, hogy a Credobus Mosonmagyaróvár megyei másodosztályban szereplő "B" csapata megszerezte idénybeli első győzelmét a bajnokságban, szombaton hazai pályán, Püski ellen. Meglepetésszerűen a vendégek szereztek vezetést a 9. percben Markó Erik találatával, azonban hamar válaszoltunk, név szerint Borbély Attila. A fiúk aztán nem is engedték ki kezeik közül az irányítást, végig uralva a mérkőzés menetét folyamatosan dolgozták ki a helyzeteket, lendületes és pontos játékot mutatva. Bacsi Áron és Winkler Levente duplái mellett Csörgő Gábriel talált még a kapuba, így a végeredmény 6-1 lett.
Vasárnap első bajnoki mérkőzésüket játszották a lányok a Női NBII Nyugati csoportjában az SC Sopron ellen. A mieink meglehetősen jól kezdtek, Horváth Vivien már a 8. percben vezetéshez juttatta a csapatot. A gól után hosszas soproni nyomás nehezedett a védelmünkre, egy vitatható eset után a bíró büntetőt ítélt a soproniak javára. Hérics Juditnak ( aki a mérkőzésen több bravúrt is bemutatott) most nem kellett védeni, a labda a kapu felé szállt. A 36. percben Horváth Vivien duplájával két gólos előnyre tettünk szert amit a szünetig sikerült is megtartani. A második játékrészben azonban felszívták magukat a vendégek és a láthatóan több labdabirtoklás meghozta a kívánt eredményt a számukra. A 71. és 74. percben Németh Zita és Grubits Daniella góljaival kiegyenlített az SC Sopron. Két gól itt, két gól ott, a végeredmény 2-2 maradt.




| 1. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 66 |
| 2. | BICSKEI TC | 64 |
| 3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 53 |
| 4. | ETO AKADÉMIA | 47 |
| 5. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 45 |
| 6. | BUDAÖRS | 43 |
| 7. | KOMÁROM VSE | 41 |
| 8. | III. KER. TVE | 39 |
| 9. | ÉRDI VSE | 37 |
| 10. | FC SOPRON | 30 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 25 |
| 12. | DOROGI FC | 26 |
| 13. | BALATONFÜREDI FC | 24 |
| 14. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 22 |
| 15. | KELEN SC | 19 |
| 16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 19 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.
























