MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Bozsik Fesztiválon szerepelt az U7 – Továbbra is várjuk a 2011., 2012. és a 2013-ban született focizni vágyó iskolásokat, óvodásokat!

Szerző: Boros Tamás | Dátum: 2018-09-21 12:38:09

Bozsik Fesztiválon szerepelt az U7 – Továbbra is várjuk a 2011., 2012. és a 2013-ban született focizni vágyó iskolásokat, óvodásokat!

Az elmúlt hétvégén az MTE-sportpályán megrendezésre került az 1. őszi Bozsik Fesztivál, ahol részt vett több környékbeli, illetve saját U7-es csapatunk is. A csapat tagjai közül többen is először vettek részt Bozsik rendezvényen. A szokásos 3:3 elleni mérkőzések mellett egy kis újítást is kipróbálhattak a srácok, három Exerlights-tal ellátott pálya is fel volt építve a Fesztiválra.

„A srácok élvezték a rendezvény minden percét, látszott rajtuk, hogy felszabadultan fociznak. Az Exerlights-os játék is tetszett nekik, ezt tervezzük majd használni az edzéseken is, természetesen játékos formában.” – Boros Tamás, az U7-es korosztály edzője.

A csapat tagja volt Csörgő Noel, Ellenrieder Mór Károly, Gödölle-Nádas Kornél és Szabó Lóránt Barnabás, utóbbi kiváló teljesítményért külön oklevélben részesült. A nap végén mindenki megkapta a jól megérdemelt csokit és üdítőt.

Aki szeretne hasonló rendezvényeken részt venni és fociedzésekre járni, jó társaságba és környezetbe kerülni, annak nem kell mást tennie, el kell látogatni hozzánk a Wittmann Antal park 1. szám alatt található MTE-sportpályára, vagy jelentkezni telefonon a korosztály edzőjénél, Boros Tamásnál (+36202569020).

Első sorban a 2011., 2012. és a 2013-ban született fiúkat és lányokat várjuk sok szeretettel!

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.