Szerző: Zalka Péter | Dátum: 2019-04-16 12:18:11
Ceglédi VSE-Credobus Mosonmagyaróvár
1-1
Cegléd:200 néző
vezette: Szilágyi
Credobus Mosonmagyaróvár: Somogyi-Kozma,Sziklási,Forgács,Németh Á-Zsirai,Bakos (Bartos 71.)-Kovács Á (Szabó V 46.)Nagy I,Eszlátyi-Jelena (Winkler 46.)
edző: Király József
Cegléd: Mursits-Wild,Farkas,Preklet,Fejes-Ágoston,Sigér-Lukács,(Szilágyi64.)Oldal T,(Csirmaz71.)Földi-Olasz
edző: Schön László
40. Bal oldalról adtak be szögletet a hazaiak, röviden szabadított fel védelmünk, a kipattanó labda Sigér elé került, aki mintegy 20méterről a kapu közepébe lőtt 1-0 a Cegléd javára
55. A Cegléd játékosa Földi a félpályánál nyújtott lábbal rácsúszott Winkler András sípcsontjára, a durva szabálytalanságért a játékvezető azonnal kiállította a hazai támadót.
57. Oldal futott el baloldalon, emelése a bal kapufáról pattant ki.
60. Sikerült egyenlítenünk, Eszlátyi középen kapott labdát kb. 17méterre a kaputól, lövésébe Nagy István még beleért, így a labda a bal alsó sarokba vágódott. 1-1
68. Kozma tört be a Cegléd büntetőterületére, a hazai védők buktatták. A játékvezető azonban nem látta szabálytalannak az esetet.
Mindkét csapat, helyzetéből adódóan idegesen kapkodva sok hibával játszott. Folyamatos játék nem alakult ki, a hazaiak főleg pontrúgásokkal jutottak el a kapunkig. Az első félidő hajrájában fölénybe került a Cegléd, és egy szöglet után megszerezte a vezetést.
Félidőben Király József kettős cserével próbálta felrázni csapatunkat. A kiállítás után fölénybe kerültünk, sorra vezettük támadásainkat, de egy kivétellel, amikor is kiegyenlítettünk, a döntő pillanatokban hibáztunk. Az ellenfél eben a periódusban kontrákkal próbálkozott. Sajnos a játékvezető Kozma buktatásánál nem ítélt büntetőt, így maradt az 1-1. A döntetlen eredmény igazából egyik csapatnak sem jó.
Schön László:
Kihoztuk ebből a mérkőzésből a maximumot, hiszen 35 percen keresztül emberhátrányban játszottunk. Egy figyelmetlenség elég volt ahhoz, hogy ellenfelünk kiegyenlítsen. Nem tudom elmarasztalni játékosaimat. Ennyi van most a csapatban.
Király József:
Küzdelmes mérkőzésen az első félidőben a Cegléd, a másodikban mi álltunk közelebb a győzelemhez. Sajnos nem tudtuk kihasználni az emberelőnyt.
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.