Szerző: Horváth Péter | Dátum: 2019-08-10 15:51:38
Augusztus 9-én ünnepelte 31. születésnapját Mundi Roland. A Credobus Mosonmagyaróvár játékosa reméli, hogy a születésnapját győzelemmel ünnepelheti a vasárnapi Lipót elleni bajnoki után.
„Úgy érzem sikerült felkészülnünk a Lipót elleni mérkőzésre. Szeretnénk feledtetni a múlt heti Ménfőcsanak elleni vereséget – mondja Mundi Roland. Tudjuk, hogy jó csapat a lipóti, és azt is, hogy nem csak az ellenféllel, de a meleggel is meg kell majd küzdenünk. Ennek ellenére nyerni szeretnénk, amiért mindent meg is teszünk."
Az NB III Nyugati csoportjának első fordulójában a Credobus Mosonmagyaróvár minimális, 1-0-ás vereséget szenvedett a megyei rivális Ménfőcsanaktól. A szezonnyitó találkozó több helyzetet is kialakított az óvári együttes. Mundi Roland előtt is adódott gólszerzési lehetőség, sőt a középpályás egy tizenegyest is kiharcolt, ami végül kimaradt.
„Volt egy jó periódusom a Csanak elleni mérkőzésen, ezt szeretném meghosszabbítani, kitolni, hogy a 90 percen keresztül magas szinten játsszak. A felkészülés elején volt egy kis problémám a hajlítómmal és a combommal is, de szerencsére ez már a múlté. Az edzőmeccseken jó eredményeket produkáltunk, ezért is volt csalódás számunkra az első bajnoki. A labdarúgásban azonban benne vannak az ilyen találkozók is, reméljük, hogy már most hétvégén javítani fogunk.”
Mundi pályafutása során 39 mérkőzésen lépett pályára a Vasas színeiben az NB I-ben. Később volt a Szolnok, a Soroksár, a Dabas és a Dunaújváros játékosa. 2015 és 2017 között a Mosonmagyaróvár együttesében szerepelt, így ő is tagja volt a 2016-ban másodikként záró, és így az NB II-ben feljutó gárdának.
„Anno sok emlékezetes mérkőzést játszottam mosonmagyaróvári színekben. Sok találkozón eredményes tudtam, gólokat szereztem, gólpasszokat osztottam ki. Talán a legjobb meccsemet 2016. májusában játszottam az MTK második csapata ellen. Idegenben léptünk pályára és 2-1-re nyertünk, úgy, hogy mind a két gól én szereztem. Remélem, hogy ebben a szezonban is lesznek emlékezetes pillanatok a csapat és a szurkolók számára is" - mondta Mundi Roland.
A Credobus Mosonmagyaróvár vasárnap 17 órakor lép pályára a Lipót otthonában.
Fotók: G&Zs Photo facebook oldala, kisalfold.hu
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.