Hírek /
U12: két nap alatt, két meccsen, két győzelem
Szerző: Németh Róbert | Dátum: 2019-09-16 10:11:04
A bajnoki szünetben sem pihent 2008-as korosztályunk. A bajnokság második fordulójában szabadnapos U12-es korosztályunk két mérkőzést is játszott a hétvégén, először a szombati edzés keretein belül az U11-es korosztállyal csapott össze, majd pedig vasárnap egy nemzetközi felkészülési mérkőzés szerepelt a programban, a Szenc gárdája ellen. Mindkét mérkőzést sikerrel vette korosztályunk, így pozitív előjelekkel várhatja a Pápa csapata elleni szombati bajnoki mérkőzését.
U12-es felkészülési mérkőzés, Mosonmagyaróvár
MTE 1904 U12-FC Szenc U12 1-0 (0-0)
MTE U12: Falussy (Pollreisz) – Mészáros (Boros), Fekete, Kovács D., Kovács B–Bakos, Kovács Z. (Horváth), Batyanek (Nádasi) – Egerszegi (Magdács). Edző: Németh Róbert
Gólszerzők: Kovács Z.

Németh Róbert, a MTE U12-es csapatának edzője: „Örülök, hogy a bajnoki szünetben is két mérkőzést sikerült játszanunk, hiszen egyből a bajnokság kezdete után nem jön jól egy pihenőnap. Szombaton az U11-es csapatunk ellen, egy jó iramú mérkőzést sikerült játszani, illetve a Senec elleni összecsapás is nagyon hasznos volt. Azonban a vasárnapi mérkőzésen kissé lassan kezdtünk, illetve hiába működött jól a játékfelépítés, illetve az ellenfél térfelén történő labdaszerzés, ismét rengeteg helyzet maradt ki. Ezen mindenképpen javítanunk kell, hiszen a következő hetekben több rangadót is játszunk, ahol sokkal hatékonyabbnak kell lennünk. Ennek ellenére jól szolgálta a felkészülésünket ez a mérkőzés és örülünk a győzelemnek, azonban sok munka vár ránk a következő bajnoki mérkőzés előtt.”
Tabella
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
Elérhetőség
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail: