Szerző: Samu Zoltán, Németh Róbert | Dátum: 2019-09-23 13:03:31
Az előző fordulós szabadnapot követően lejátszotta második mérkőzését 2008-as korosztályunk, ahol is a Pápa csapatához látogatott. Már a mérkőzés elején látható volt, hogy a hazai csapat is hasonlóan agresszív felfogásban lépett pályára, mint csapatunk azonban már a mérkőzés elején, egy ellenfél térfelén történő labdaszerzést követően sikerült megszereznünk a vezetést. A gól után a hazai csapat próbálta átvenni a kezdeményezést, azonban kontrolláltuk a mérkőzést. A második félidőben több szép támadást vezetve, illetve több nagy helyzet után megdupláztuk előnyünket és a mérkőzés végén egy szabadrúgásgóllal alakítottuk ki a végeredményt. Összességében a mérkőzés nagy részében fölényben játszva, okos futball bemutatva, értékes 3 ponttal távozott U12-es korosztályunk Pápáról.
MLSZ U12 I. osztály, Észak-Nyugat, 3. forduló, Pápa
Pápai ELC U12 - MTE 1904 U12 0-3 (0-1)
MTE U12: Pollreisz (Falussy) – Boros (Mészáros), Fekete, Kovács D., Kovács B–Bakos, Kovács Z. (Nádasi), Horváth (Batyanek) – Egerszegi (Magdács). Edző: Németh Róbert
Gólszerzők: Egerszegi (2), Fekete
Németh Róbert, a MTE U12-es csapatának edzője: „Nehéz mérkőzésen sikerült, értékes három pontot szereznünk. A mérkőzés elején sikerült ráerőltetni akaratunkat az ellenfélre és letámadás után gólt szereznünk, azonban ezután egyből váltanunk kellett, hiszen láthatóan ellenfelünk sokkalta inkább felívelésekkel próbálkozott, mint hátulról építkezéssel. Viszont a csapat rugalmasságát mutatja, hogy egyből tudtunk reagálni erre, illetve ezután kontrolláltuk a mérkőzést, még akkor is, amikor az ellenfél próbálta fokozni a nyomást. A második félidőben azt gondolom jól működött a középső zónából történő labdaszerzés, és hatékony volt a kontrajátékunk, ennek ellenére több nagy helyzet is kimaradt. Összességében azonban elégedett vagyok a csapat játékával, hiszen nagyon fegyelmezett, taktikus játékkal szereztük meg a győzelmet. Azonban sok munka vár még ránk a következő héten, és készülünk a Sopron elleni megyei rangadóra.”
MLSZ U13 I. osztály, Észak-Nyugat, 3. forduló, Pápa
Pápai ELC U13 - MTE 1904 U13 1-4
MTE U13: Farkas H. (Pfeiffer N.), Harsányi M., Bolla Á., Horváth N., Csák A. (Németh L.), Szabó L., Hanacsek H., Ocskay A., Szűcs Á., Kalinkó M. (Vass G.), Rabbi B. (Timár B.)
Gólszerzők: Vass G. 2, Hanacsek H., Ocskay A.
Samu Zoltán, a MTE U13-es csapatának edzője: „Az első 5 perc kivételével végig uraltuk a mérkőzést, és nagyon szép támadások után szereztük a góljainkat. Az egész mérkőzésen érződött mindenkin a maximális koncentráció és a végtelen győzni akarás, aminek meglett az eredménye. Remélem a mai győzelem kellő önbizalmat ad a játékosoknak a folytatáshoz. Külön öröm számomra hogy CSAPATKÉNT küzdöttünk nagyon nagyot.”
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.