Szerző: Horváth Péter | Dátum: 2019-09-27 18:52:57
Pénteken kisorsolták a Magyar Kupa 7. fordulójának párosításait. A Credobus Mosonmagyaróvár nem panaszkodhat Fortunára, hiszen nem kapott megoldhatatlan feladatot, miután Dunai Antalék a Tállya együttesét sorsolták ki a mieink mellé. A kupaforduló hivatalos játéknapja október 30-a.
A Tállya KSE az NB III Keleti csoportjában szerepel, ahol hét forduló elteltével a 12. helyen áll. A kék-fehérek eddig egyszer győztek a bajnokságban (a Balassagyarmat ellen), emellett három döntetlenjük és ugyanennyi vereségük van. A tállyai csapatnak a Magyar Kupa előző körében a Balmazújváros lett volna az ellenfele, de az NB II-es csapat kizárása miatt erőnyerőként, mérkőzés nélkül jutott tovább. A klub legismertebb játékosa a 35 éves Minczér Tibor, aki a Nyíregyháza színeiben 62 NB I-es mérkőzésen szerepelt és 1 gólt is szerzett az élvonalban. A kisvárda színeiben 2017 tavaszán játszott a Credobus Mosonmagyaróvár ellen az NB II-ben.
Minczér mellett a korábbi DVTK játékos Csicsvári Milán (1 NB I-es mérkőzés a miskolci csapat színeiben) és Ondó János (a Tuzsér és a Bőcs csapatában közel 100 NB II-es találkozón 15 gól) neve lehet ismerős a hazai futball szerelmeseinek.
A Magyar Kupa 7. fordulójának mérkőzéseit október 30-án, szerdán rendezik. A hivatalos időpontról a csapatok a napokban egyeztetnek.
Magyar Kupa, 7. forduló, A legjobb 64 között
Az NB I-es klubok párosításai
Kozármisleny (NB III)–Kisvárda
Budaörs (NB II)–ZTE
Kazincbarcika (NB II)–Bp. Honvéd
Tatabánya (Komárom-Esztergom megye I.) –DVSC
Sényő (NB III)–Mezőkövesd
BKV Előre (NB III)–Ferencváros
Ajka (NB II)–Újpest
FC Dabas (NB III)–DVTK
Maglód (Pest megyei I.)–Puskás Akadémia
Tiszaújváros (NB III)–Mol Fehérvár
Tiszakécske (NB II)–Kaposvár
Salgótarjáni BTC (Nógrád megyei I.)–Paks
További párosítások
Debreceni EAC (NB III)–MTK (NB II)
Tamási (Tolna megyei I.)–Monor (NB III)
Pápa (NB III)–Vasas (NB II)
Gázgyár (BLSZ I.)–ETO FC Győr (NB II)
Nagybajom (Somogy megyei I.)–Dorog (NB II)
Berettyóújfalu (Hajdú-Bihar megyei I.)–Siófok (NB II)
Kecskeméti TE (NB III)–Lipót Pékség SE (NB III)
Szarvas (Békés megyei I.)–Balkány (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I.)
SC Sopron (Győr-Moson-Sopron megyei I.)–Budafok (NB II)
Dunaújváros (NB III)–Nagykanizsa (NB III)
Credobus Mosonmagyaróvár (NB II)–Tállya (NB III)
Sárbogárd (Fejér megyei I.)–Vác (NB II)
Vép VSE (Vas megyei I.)–Szeged-Csanád-GA (NB II)
Szegedi VSE (Csongrád megyei I.)–Ózdi Kohász (NB III)
Gyirmót FC Győr (NB II)–Soroksár (NB II)
Ménfőcsanak (NB III)–Haladás (NB II)
III. Kerületi TVE (NB III)–Nyíregyháza (NB II)
Balatoni Vasas(Somogy megyei I)–Dabas-Gyón FC (NB III)
Füzesgyarmat (NB III)–Békéscsaba (NB II)
Pécsi MFC (NB III)–Rákosmente KSK (NB III)
/Félkövérrel a Győr-Moson-Sopron megyi csapatok mérkőzései./
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.