Hírek /
Idegenben továbbra sem megy, kikaptunk a BKV Előrétől
Szerző: Horváth Péter | Dátum: 2019-10-06 20:29:56
Az NB III 9. fordulójában a Credobus Mosonmagyaróvár a BKV Előréhez látogatott.A 20. percben Szegi jobb oldali beadását Hamar Ádám remekül fejelte a hálóba. 0-1. A 61. percben egy hazai szöglet után nem tudott felszabadítani a Mosonmagyaróvár. A labda Tóth Kristóf elé került, aki 17 méterről a kapuba bombázott. 1-1. Néhány perccel később Laki fejelt kapufát. A 91. percben egy kontratámadás után a jobb szélről érkező beadást a második hullámban érkező Csepregi fejelte nagy erővel az óvári kapuba. A vendégeknem használták ki az előttük adódó helyzeteket, ezt pedig a hajrában jól futballozó BKV megbüntette. Ezzel a Mosonmagyaróvár szezonbéli negyedik idegenbeli mérkőzésén már a harmadik vereségét szenvedte el.

BKV Előre-Credobus Mosonmagyaróvár 2-1 (0-1)
Budapest, BKV Előre Stadion, 250 néző
Vezette: Sipos Tamás
BKV Előre: Palásthy – Girán, Rosta (Barabás, 67.), Tóth K., Balogh B., Ferkó, Csanálosi (Petry, 92.), Csepregi, Ihos (Szabó L., 81.), Kálmán, Miklósvári. Vezetőedző: Menczeles Iván
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Bohner, Vadász, Debreceni, Darázs, Czár, Szegi (Jasarevic, 67.), Dobrovolszki, Laki, Mundi (Szalka, 67.), Hamar Á. (Veress, 81.). Vezetőedző: Király József
Gsz.: Tóth K. (61.), Csepregi (91.), ill., Hamar Á. (20.)

Menczeles Iván: - Bravúros győzelmet arattunk. A második félidő első negyed órájában az óváriak eldönthették volna a meccset, de a folytatásban már nekünk is voltak lehetőségeink, amikből kettőt gólra is váltottunk.
Király József: - Az első félidőben irányítottuk a játékot és a vezetést is meg tudtuk szerezni. Ezt a mérkőzést a második félidő elején lezárhattuk volna, de sajnos ez nem sikerült. Nem érdemeltünk vereséget, a hajrában szerencsénk sem volt.
