MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Király József távozott, ideiglenesen Varga László irányít

Szerző: Horváth Péter | Dátum: 2019-10-22 15:08:54

Távozott a Credobus Mosonmagyaróvár vezetőedzői posztjáról Király József. A 49 éves szakember a Veszprém elleni 3-0-ás vereség után adta be a lemondását.

„Az eredményeink messze elmaradnak a várakozásoktól és a szezon előtt kitűzött céljainktól – mondja Drescher Ottó, az MTE 1904 elnöke. Nem működik, amit elterveztünk, a csapatnak pedig új impulzusokra van szüksége, ezért fogadtam el Király József lemondását. Az új vezetőedző kiválasztása folyamatban van. Addig, amíg megtaláljuk a megfelelő szakembert az eddigi másodedző, Varga László irányítja a csapat felkészülését. Szeretném, ha Király József sem szakadna el az MTE-től, az utánpótlásban számítunk rá. Biztos vagyok benne, hogy lesz még ő vezetőedző a klubunknál.”

A Credobus Mosonmagyaróvár 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és 5 vereséggel csak a 11. helyen áll az NB III Nyugati csoportjában. Ezzel nagy valószínűséggel szertefoszlottak a klub bajnoki címről és feljutásról szövögetett álmai.

„A csapat szereplése nem úgy sikerült, ahogy terveztük, ezért vállalom a felelősséget – ezt már a távozó vezetőedző, Király József mondja. Ezért hoztam meg ezt a számomra fájdalmas és nagyon nehéz döntést. Úgy érzem a tisztesség ezt kívánta. Magasra tettem a lécet az azonnali visszajutással az NB II-be, a nyomás ott volt minden pillanatban. Kemény hónapokon vagyunk túl, a stábbal és a játékosokkal. A lelkünket adtuk a klubért, sajnálom, hogy ez nem mutatkozott meg az eredményekben. Még nem döntöttem arról, hogy maradok-e az MTE kötelékében.”

A Credobus Mosonmagyaróvár együttesét ideiglenesen Varga László irányítja, aki igyekszik felrázni a játékosokat.

„Ideiglenesen vállaltam el a vezetőedzői pozíciót, amíg sikerül megtalálni a megfelelő szakembert a posztra – mondja Varga László. Nagy lehetőség ez nekem, de egyben óriási felelősség is. A szakmai stábbal együtt azon vagyunk, hogy kizökkentsük a csapatot. Bízom a játékosokban és a képességeikben. Számomra az a legfontosabb, hogy eredményesen zárjuk a hetet. Az utolsó három meccsünkön csak egy pontot szereztünk, és majdnem egy hónap telt el a legutóbbi győzelmünk óta. Itt az ideje megszakítani a rossz sorozatot, ráadásul a hétvégén a listavezető Érd látogat hozzánk.”

Varga László munkáját másodedzőként Borbély Attila segíti. A fiatal és tehetséges edző először dolgozik felnőtt labdarúgókkal, emellett az MTE U15-ös korosztályos csapatáért felel.

„Hirtelen jött a megkeresés, de nagyon örültem neki – meséli Borbély Attila, a Credobus Mosonmagyaróvár ideiglenesen kinevezett másodedzője. Megtisztelő a feladat és az is, hogy Drescher Ottó és Varga László is bízik bennem. Igyekszem a tudásom legjavát nyújtani és kemény munkával megszolgálni a lehetőséget. Nem sokáig gondolkoztam a megkeresésen, hiszen ez nekem is nagy feladat, ahol sokat fejlődhetek. A tabellát elnézve ennek a keretnek előrébb kellene tartani. Megpróbálunk pozitív szemléletet hozni az öltözőbe, remélhetőleg ki tudjuk zökkenteni a játékosokat.”

A Credobus Mosonmagyaróvár új szakmai stábja vasárnap a listavezető Érd ellen debütál. A mérkőzést 13 óra 30 perckor rendezik.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.