Szerző: Samu Zoltán, Németh Róbert | Dátum: 2019-10-29 13:16:13
Ismét egy igazi rangadó várt 2008-as korosztályunkra, ahol is az Illés Akadémia látogatott városunkba. Az első félidő csapatunk fölényét hozta, miután több nagy lehetőséget is kihagyott, illetve szerzett egy gólt is, amit a játékvezető les címén érvénytelenített. A félidő további részében nagyrészt a mezőnyben folyt a játék, ám igazi nagy helyzet ezután egyik oldalon sem alakult ki. A második félidőt is jól kezdte korosztályunk, az ellenfél továbbra sem tudott igazán nagy lehetőségeket kialakítani, mígnem a 44. percben egy szöglet utáni kavarodásból az Illés Akadémia szerezte meg a vezetést, egy szerencsés találattal. Néhány perccel később pedig egy átlövés után duplázta meg az előnyét. Csapatunk ezután sem adta fel, és több nagy lehetőséget kialakított, majd Batyanek révén egy szépségdíjas góllal szépített is, azonban egyenlíteni már nem tudott. Összességében U12-es csapatunk a mérkőzés nagy részében ellenfelénél jobban játszva, több nagy lehetőséget is kialakítva veszítette el a mérkőzést, azonban játékosaink minden dicséretet megérdemelnek.
MLSZ U12 I. osztály, Észak-Nyugat, 8. forduló, Mosonmagyaróvár
Credobus Mosonmagyaróvár U12-Illés Akadémia U12 1-2 (0-0)
MTE 1904 U12: Falussy – Boros (Mészáros), Fekete, Kovács D., Kovács B.– Bakos, Kovács Z. (Horváth), Batyanek – Egerszegi (Magdács). Edző: Németh Róbert
Gólszerző: Batyanek
Németh Róbert, a Credobus Mosonmagyaróvár U12-es csapatának edzője: „Nehéz mit mondani, hiszen sorozatban a második olyan mérkőzés volt, ahol egy akadémia korosztály ellen kiegyenlített mérkőzést játszottunk, illetve a mérkőzés bizonyos szakaszaiban, játékban jobbak is voltunk annál, ám a szerencse nem a mi pártunkra árt. Rengeteg munka van abban a játékosok részéről, hogy ilyen kiegyenlített mérkőzéseket tudunk játszani az akadémiák ellen is, azonban továbbra is folytatnunk kell a munkát, illetve ezzel a hozzáállással kell a további mérkőzésre is készülnünk. Ezen az összecsapáson végig szervezetten védekeztünk és amit elterveztünk taktikailag, sikerült is megvalósítanunk, viszont érhetően mindannyiunkban van egy kis csalódottság, hiszen több nagy helyzetet is kihagytunk, emellett pedig a játékvezető nem adta meg az egyik találatunknak. Gratulálok a csapatomnak, a mutatott játékhoz, és készülünk tovább a ZTE elleni mérkőzésre.”
MLSZ U13 I. osztály, Észak-Nyugat, 8. forduló, Mosonmagyaróvár
Credobus Mosonmagyaróvár U13-Illés Akadémia U13 0-14
MTE U13: Farkas H. (Pfeiffer N), Csák A. (Németh L.), Bolla Á., Horváth N., Harsányi M., Hanacsek H., Kalinkó M. (Szabó L.), Nusser L. (Mezei H.), Ocskay A., Szűcs Á. (Rabbi B.), Vass G.
Samu Zoltán, a Credobus Mosonmagyaróvár U13-as csapatának edzője: „Sajnos nem sikerült a bravúr. Az első percekben elkövetett óriási hibáinkat az ellenfél könyörtelenül kihasználta, és ezt követően teljesen szétestünk, hite hagyottá vált a játékunk. Be kell ismernünk, hogy ellenfelünk más dimenzióban játszott. Ez a mérkőzés rámutatott azokra a hiányosságokra, amiken javítani kell. Ezen leszünk.”
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.