Szerző: Horváth Péter | Dátum: 2019-12-01 16:20:53
Újabb megyei rangadó várt a Credobus Mosonmagyaróvárra, amely az NB III 17. fordulójában a Lipótot fogadta. Az óvári csapatban ezen a mérkőzésen mutatkozott be a felnőttek között a saját nevelésű 17 éves Pandur Gergő, aki rögtön a kezdőben kapott helyet. A 7. percben Czár szabadrúgását Dénes nem tudta fogni, a kipattantó pedig Szalka közelről a hálóba pofozta. 1-0. A 68. percben Szalka balról húzott befelé, majd az alapvonalról visszagurította a labdát Lakinak, aki közelről talált a kapuba. 2-0. A 83. percben a csereként beálló Veresst Dénes buktatta a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Mundi higgadtan értékesítette. 3-0. A 87. percben egy szabadrúgást követően Tamás a kapufát találta telibe, a kipattanó azonban Debreceni elé került, aki az üres kapuba lőtt. 4-0. Az MTE a 17 éves Pandur Gergővel és a 18 éves Nagy Lionellel a kezdőben várta a mérkőzést. A fiatalok felnőttek a feladathoz, a csapat pedig ötletesen játszva, megérdemelten győzte le megyei riválisát.

Credobus Mosonmagyaróvár – Lipót Pékség SE 4-0 (1-0)
Mosonmagyaróvár, 700 néző
Vezette: Oláh Gábor
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Szegi, Bohner, Debreceni, Pandur (Tamás, 60.), Czár, Dobrovolszki, Jasarevic, Szalka, Nagy L. (Mundi, 55.), Laki (Veress, 76.). Vezetőedző: Varga László
Lipót: Dénes – Tóth L. (Farkas Z., 62.), Zimonyi, Varga T., Harsányi (Schillinger, 87.), Bieder, Simita, Kovalovszki (Csete, 74.), Zámbó, Nagy O., Kapa Márkó. Vezetőedző: Varga Péter
Gsz.: Szalka (7.), Laki (68.), Mundi (83. – büntetőből), Debreceni (87.)

Varga László: - Nyugodtan játszottunk és komoly skalpot szereztünk a mai napon. A játékosok vállvetve küzdöttek egymásért, ami megsokszorozta az erőnket. Külön szeretném kiemelni a fiatal játékosainkat, aki nem ijedtek meg a lehetőségtől és hozzátették a magukét a győzelemhez.
Varga Péter: - Nem tudtunk alkalmazkodni a talajhoz és a Mosonmagyaróvár játékához. Őszinte támadófocit szerettem volna látni a csapatomtól, de ma nem tudtunk dominálni. A hazaiak négy gólt szereztek, így nem is férhet kétség a sikerük jogosságához.

| 1. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 66 |
| 2. | BICSKEI TC | 64 |
| 3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 53 |
| 4. | ETO AKADÉMIA | 47 |
| 5. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 45 |
| 6. | BUDAÖRS | 43 |
| 7. | KOMÁROM VSE | 41 |
| 8. | III. KER. TVE | 39 |
| 9. | ÉRDI VSE | 37 |
| 10. | FC SOPRON | 30 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 25 |
| 12. | DOROGI FC | 26 |
| 13. | BALATONFÜREDI FC | 24 |
| 14. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 22 |
| 15. | KELEN SC | 19 |
| 16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 19 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.
























