MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Nosztalgia 1. rész: hét éve nyertük meg a Keglovich László Megyei Magyar Kupát

Szerző: Horváth Péter | Dátum: 2020-04-29 20:13:38

Napra pontosan hét éve, 2013. április 29-én nyerte meg az MTE 1904 a Keglovich László Megyei Magyar Kupát. Nem ez volt az első sikerünk ebben a sorozatban, hiszen 2009-ben is Mosonmagyaróvárra került a megyei kupagyőzelemért járó serleg. A 2013-as Lipót elleni finálé rendkívül feszes végjátékot hozott. A 75. percben a korábbi mosonmagyaróvári nevelés Tóth Norbert szerzett vezetést a Lipótnak, de végül három perc alatt sikerült fordítani. A 83. percben az MTE korábbi amerikai légiósa Stelmak egyenlített, két perccel később pedig Kovács Zsolt szerezte meg a mindent eldöntő találatot. Az MTE ezzel története során másodszor hódította el a Megyei Magyar Kupát. Az évforduló apropóján megkérdeztük a korábbi főszereplőket, ők hogyan emlékeznek vissza a hét évvel ezelőtti kupadöntőre.

Drescher Ottó, az MTE 1904 elnöke: „A Lipót már akkor is komoly ellenfélnek számított, igazi rangadó volt várható. Abban a szezonban végig harcban voltunk az NB II-es feljutásért, jó kis csapatot raktunk össze Tiba Zolival. Sajnos a bajnokság vége felé Domanyik Sziszi kiválásával (sérülés) elfáradtunk, és visszaestünk a harmadik helyre, amiért aztán osztályozót is kellett játszanunk és csak szerencsével tarthattuk meg a harmadosztályú tagságunkat. Visszatérve a kupadöntőre: az esélyesek terhével léptünk pályára. Többször elmondtuk a srácoknak, hogy nem szabad lebecsülni az alacsonyabb osztályú ellenfelet, mert az megbosszulja magát. Nagyon nehéz mérkőzés volt. Tóth Nono góljával a Lipót szerzett vezetést. Lelkesen játszottak, nagyon nehéz volt feltörni őket, és megnyerni a mérkőzést. A győzelem komoly presztízzsel bírt, de nagyon megizzadtunk, hogy összejöjjön. Azt hiszem az első ősz hajszálaim ott keletkeztek. :)”

Dombi Árpád, a Futura Mosonmagyaróvár korábbi játékosa, a Credobus Mosonmagyaróvár masszőre: „Szép emlék a kupadöntő számomra. Élmény volt abban a stadionban pályára lépni, ahol az utolsó 30 percet a pályán töltöttem. Emeli a győzelem értékét, hogy hátrányból fordítva a hajrában tudtuk megnyerni a mérkőzést. A kupagyőzelem mellett remek szezont zártunk a bajnokságban is, hiszen bronzérmet szereztünk. Játékosként pályafutásom egyik legjobb szezonját futottam abban az időben.”

Hajós Krisztián, a Futura Mosonmagyaróvár korábbi játékosa: „Hét éve már, de az érzések, amik akkor voltak felejthetetlenek. Abban az évben nagyot menetelt a csapat, egy hajszál választott el minket az NB II-es osztályozótól. A végén aztán az NB III-as osztályozón játszottunk, ahol az oda-vissza vágón, két döntetlent értünk el, így nyár elején még azt gondoltuk, hogy megye I-es lesz a csapat. Szerencsére erre aztán nem került sor. Ebben az évben sikerült megnyernünk a Keglovich László Megyei Magyar Kupát, amire úgy gondolom minden játékos, edző, stábtag, elnök szívesen emlékszik vissza. A mérkőzés Győrben az ETO parkban került megrendezésre, ahol a Lipót ellen játszottunk. A találkozóra rengeteg óvári szurkoló, utánpótlás játékos utazott el. A döntőben a végén jött a dráma. Egy gólos hátrányból sikerült felállni, Branden illetve Kovács Zsolt fordítani tudtak, így mi szereztük meg a győzelmet.”

Kovács Zsolt, a Futura Mosonmagyaróvár korábbi játékosa, a győztes gól szerzője: „7 éve már, pedig mintha csak tegnap történt volna... Emlékszem aznap nagyon nagy volt a hőség, és az ellenfelünk a döntőben a Lipót csapata volt. Esélyesként léptünk pályára, mivel akkor egy osztállyal feljebb voltunk, plusz az NB III- ban is az egyik bajnokesélyes csapatnak számítottunk. A mérkőzésen rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de azok rendre kimaradtak, és ahogy az ilyenkor szokott lenni, a második félidőben egy szögletrúgás után megszerezte a vezetést a Lipót. A mérkőzésből alig 20 perc lehetett vissza és egy szabadrúgás után, Stelmak egyenlített, majd a vége előtt Nagy Laci szabadrúgása után az én gólommal meg tudtuk fordítani a mérkőzést és így megnyerni a kupa-döntőt. Sajnos nem lett tökéletes az év, mert az NB III-at nem nyertük meg “csak” bronzérmesek lettünk, de így is büszke vagyok arra a szezonra és a csapatra. Remek közösséget alkottunk: a szakmai stáb, az elnökség, a szurkolók, mindenkit beleértve. Köszönjük az akkori nagyon sok szurkolónak, akik elkísértek minket az ETO stadionba, és végigszurkolták a mérkőzést... Nagyok vagytok!”

Szabados Gábor, a Futura Mosonmagyaróvár korábbi játékosa, a Credobus Mosonmagyaróvár B játékos-edzője: „Mondhatom, hogy ez a csapat volt az egyik legjobb közösség, amiben szerepeltem, hiszen olyan kapcsolatok és barátságok alakultak ki, amik mind a mai napig tartanak, és úgy gondolom ez nagyban hozzájárult ehhez a sikerhez. A mérkőzésből ennyi év távlatából arra emlékszem, hogy kora délután játszottunk és óriási hőségben léptünk pályára, ahol a második félidő elején hátrányba kerültünk, de szerencsére a hajrában sikerült megfordítanunk az eredményt. Nagyon volt az öröm a mérkőzés után és az ünneplés is.”

Schmatovich Gábor, a Futura Mosonmagyaróvár korábbi játékosa, az MTE 1904 utánpótlás szakágvezetője: „Bevallom őszintén, annak ellenére, hogy nem volt olyan régen, a meccsek felidézésében nagyon rossz vagyok. Emlékek előjönnek, de eredményekre, ellenfelekre nem szoktam pontosan emlékezni. Visszanézve az akkori összeállításokat, - ami sokat segít ilyenkor,- nagyon jó visszagondolni arra az időszakra, érdekes egyéniségekkel tarkított közösség volt, jó kis csapat. Magáról a mérkőzésről annyi emlékem van, hogy az ETO stadionban egy NB I-es meccs előtt játszottunk, és a mérkőzés félidejében volt az éremátadás. A mérkőzés eseményei nem is igazán fontosak, mivel nyertünk ezért természetesen szép emlék ebből a szempontból is. Érdekes számomra az is, hogy az akkori ellenfélből többen jelenleg is az MTE kötelékébe tartoznak. Az megmaradt, hogy ez a második ilyen alkalom volt, hiszen már korábban sikerült ezt a megyei kupa címet megszerezni, de abba ne menjünk bele, hogy mikor és ki ellen.”

2013. április 29. Keglovich László Megyei Magyar Kupa-döntő

Lipót Pékség-Futura Mosonmagyaróvár 1-2 (0-0)

Győr, ETO Stadion

Jv.: Görög Márió

Lipót: Héger – Umathum N. (Angyal, 53.), Litresics, Ásványi, Sütöri, Bella E., Magyar P. (Boráros, 46.), Kalmár, Tóth N., Endrődy (Kelemen D., 63.), Mondovics (Takács P., 69.). Vezetőedző: Rokob Péter

MTE: Antal László – Németh Balázs, Horváth Ádám (Dombi Árpád, 61.), Domanyik Szilárd, Kovács Zsolt, Schmatovich Gábor, Ladiszlaidesz Péter (Brendan Stelmak, 46.), Horváth Rudolf, Nagy László, Kovács Ákos, Hajós Krisztián (Szabados Gábor, 46.). Vezetőedző: Tiba Zoltán

 

Gólszerzők: Tóth N. (75.), ill., Stelmak (83.), Kovács Zs. (85.)

 

Az MTE cserejátékosai és a szakmai stáb:

Bálint Ádám (cserekapus), Schmatovich Erik, Antalkovics Dániel, Karácsony Péter

Drescher Ottó - elnök

Schafranek Ádám – másodedző

Szabó Imre – gyúró

Weimann István – gyúró

Mészáros Attila – technikai vezető

További fotók a mérkőzésről: kattints szövegre!

További fotók a díjátadásról: kattints a szövegre!

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.