MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Továbbra is hibátlan az U15, értékes pontot szerzett az U14

Szerző: Pozsonyi Márk, Samu Zoltán | Dátum: 2020-10-12 11:25:57

A centerpályán, kiváló körülmények között fogadta U15-ös együttesünket a Pápai ELC, amely két kisebb helyzettel is nyitotta a mérkőzést. Ezek kimaradtak, a mi gólfelelősünk, Fördős Damján viszont első ziccerét értékesítette, innentől pedig megindult az óvári henger: Erdős és Smeringa is betalált, Fördős pedig mesterhármasig jutott, így 50 perc után már 5-0-ra vezettünk. Az utolsó fél órára kissé elfáradtunk, a hazaiak szépíteni tudtak, de a győzelmünket és ezzel együtt a 100 százalékos mérlegünket nem fenyegette veszély.

U-15 Regionális Bajnokság, Észak-Nyugat, 5. forduló:

Pápai ELC – Credobus Mosonmagyaróvár 1-5 (1-2)

 

Credobus Mosonmagyaróvár U15: Hilmer –Kovács F., Tóth, Kaiser,Mogyorósi – Smeringa, Szabó (Magyar), Leszkovich, Radits – Fördős, Erdős (Kovács B.)

Edző: Pozsonyi Márk

 

Gólszerzők: Fördős (3), Erdős, Smeringa

 

Pozsonyi Márk, a Credobus Mosonmagyaróvár U15-ös csapatának edzője: „Az egyik dobogóesélyes otthonában még az általam vártnál is jobb játékot mutattak a fiúk, minden elismerésem az övék. Játékban sokadszor nőtünk az ellenfelünk fölé a szezonban, azt pedig az utolsó 30 perc mutatta meg, hogy miben lehetne még fejlődni.”

U-14 Regionális Bajnokság, Észak-Nyugat, 5. forduló:

Pápai ELC U14 - Credobus Mosonmagyaróvár U14 1-1

 

Credobus Mosonmagyaróvár U14: Farkas H. Kalinkó M. Kiss G. Harsányi M. Csák A. Szabó L. Ocskay A. Varjú Á.(Mezei H.) Hanacsek H. Nusser L. Vass G (Tímár B.)

 

Gólszerző: Mezei H.

 

Samu Zoltán, a Credobus Mosonmagyaróvár U14-es csapatának edzője: Kicsit álmosan kezdtük a mérkőzést, és egy egyéni hiba után sajnos vezetést szerzett az ellenfél. A félidőben rendeztük sorainkat, határozottabb támadó játékot kértem a srácoktól. A második félidőben gyakorlatilag bedaráltuk ellenfelünket. Úgy gondolom ott hagytunk 2 pontot. A második félidei teljesítménnyel nagyon elégedett vagyok.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.