Szerző: | Dátum: 2020-10-25 17:55:10
A hat mérkőzés óta veretlen, a legutóbbi két bajnokiját egyaránt 6-0-ára megnyerő Credobus Mosonmagyaróvár a zsinórban nyolc győzelmet arató Sopront fogadta a megyei rangadón. Jól kezdte a mérkőzést a hazai csapat, amely már a 11. percben vezetett: Illés passza megpattant az egyik soproni védőn majd Nagy Kevinhez került, aki a hálóba lőtt. 1-0. A 39. percben Laki ugratta ki nagyszerűen Nagy Kevint, majd egy remek centerezés után Illés parádésan pörgette el a labdát a kapus mellett. 2-0. A félidőben nemcsak a kétgólos vezetést ünnepelhette a mosonmagyaróvári közönség, hanem azt a hét kiváló labdarúgót is, akiket az Első Mosonamagyaróvári Torna Egylet 1904 örökös tagjai közé választottak. Mostantól Virág János, Kóczán Gábor, Ipacs László, Juhász Miklós, Koltai László, Szabó János és Csiszér László neve is ott szerepel az emléktáblán.
A második félidőben is hasonló iramú játékot és újabb mosonmagyaróvári gólokat láthattak a nézők. Az 50. percben D'Urso indította nagyszerűen Illést, aki remekül vette észre az érkező Nagy Kevint. Az óvári támadó az üres kapuba helyezte a labdát. 3-0. A góltermelést Laki folytatta az 58. percben, aki D'Urso felszabadítása után ügyesen tartotta meg a labdát, majd egy pattanás után 22 méterről nagy gólt szerzett. 4-0. A győzelemmel a Credobus Mosonmagyaróvár megtörte a Sopron nyolc meccses győzelmi szériáját, sőt Varga László együttese már hét találkozó óta veretlen.
A csapat a győzelmet az MTE 1904 örökös tagjának Turány Imrének ajánlotta, aki jelenleg élete nagy mérkőzést vívja a kórházban.
Credobus Mosonmagyaróvár-SC Sopron 4-0 (2-0)
Mosonmagyaróvár, 600 néző
Vezette: Derdák M.
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Bokor, Debreceni, Bohner, Horváth K. (Balogh F., 80.), Czingráber (Tóth M., 80.), D’Urso, Jasarevic (Kozma, 65.), Nagy K., Illés, Laki (Szalka, 58.). Vezetőedző: Varga László
Sopron: Rátkai – Tóth A., Jakab G. (Purt, 61.), Keresztes, Gáncs, Kocsis, Holzmann (Gere, 76.), Harangozó (Baranyai, 84.), Krizsonits, Kustor, Jakab D. (Kalmár, 61.). Vezetőedző: Weitner Ádám
Gólszerző: Nagy K. (11., 50.), Illés (39.), Laki (58.)
Varga László: - Nagyon szikrázó mérkőzés volt. Szervezett csapat ellen játszottunk, de jókor rúgtuk a gólokat és jó játékkal magabiztos győzelmet arattunk.
Weitner Ádám: - Gratulálok a Mosonmagyaróvárnak. Egy jó iramú mérkőzést játszottunk, ahol a saját hibáink miatt kaptunk ki.
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.