Szerző: Németh Róbert, Schmatovich Gábor | Dátum: 2020-10-26 16:06:44
Nem csak a felnőtt csapat, hanem az U13-as és az U12-es együttesünk is a Sopronnal csapott össze a hétvégi fordulóban. A mieink egy győzelemmel és egy döntetlennel zárták a két találkozót.
MLSZ Kiemelt U13 - Észak Nyugat, 8. forduló, Mosonmagyaróvár
Credobus Mosonmagyaróvár U13 - SC Sopron U13 1-1 (1-1)
Credobus Mosonmagyaróvár U13: Falussy (Pollreisz) – Mészáros, Bakos, Kovács D., Kovács B., Horváth, Nádasi (Ötvös), Batyanek – Boros, Egerszegi, Kovács Z. Edző: Németh Róbert
Gólszerző: Kovács Z.
Németh Róbert, a Credobus Mosonmagyaróvár U13-as csapatának edzője: „Nehéz eldönteni a mérkőzés után, hogy az a bizonyos pohár félig teli, vagy pedig félig üres. Úgy érzem viszont, hogy félig üres, hiszen a mérkőzésen végig szervezettebben, illetve tudatosabban játszottunk, illetve a labdaszerzések után többször is jó ütemben tudtunk beindulni a védelmük mögé, viszont vagy lassan fejeztük be ezeket, vagy pedig kimaradtak ezen lehetőségek. Azt gondolom a támadó zónában hiányzott a kreativitás, illetve az a folyta kombinatív játék, ami alapjában jellemzi, csapatunkat. Sűrű hét áll előttünk, hiszen két bajnoki mérkőzést is fogunk játszani, szerdán Gyirmótra látogatunk, hétvégén pedig a Király SZE vendégei leszünk Szombathelyen. Folytatjuk a felkészülést, szeretnénk eredményes, jó játékkal előrukkolni ezen mérkőzéseken.”

U12-es bajnoki mérkőzés, Mosonmagyaróvár
Credobus Mosonmagyaróvár U12 – SC Sopron U12 2-0 (1-0)
MTE U12: Vajas K.- Domokos G. (Nagy B.), Kovács L.,Takács Zs.,Kószás Z.,–Kálóczi Á.-Mátyás F., Sághy B., Horváth Cs. (Bogár Á.). Edző: Schmatovich Gábor
Gsz.: Horváth Cs., Mátyás F.
Schmatovich Gábor, az MTE U12-es csapatának az edzője: Kissé pontatlanul és ütemtévesztésekkel kezdtük az első 15 percet, ebben az időszakban kiegyenlített játék folyt a pályán. Az első félidő közepétől egyre veszélyesebbé és dominánsabbá vált a játékunk. A második félidőben is mindkét csapat nyílt játékra törekedett, így egy dinamikus mérkőzésen vagyunk túl, ahol összességében jól kontrolláltuk a játékot. Egy harcos, szervezett ellenfél ellen sikerült eredményesen szerepelnünk. Dicséret illeti a fiúkat, mert a mérkőzés döntő részében a mi akaratunk érvényesült és megérdemelt győzelmet arattunk a megyei rangadón.
| 1. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 66 |
| 2. | BICSKEI TC | 64 |
| 3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 53 |
| 4. | ETO AKADÉMIA | 47 |
| 5. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 45 |
| 6. | BUDAÖRS | 43 |
| 7. | KOMÁROM VSE | 41 |
| 8. | III. KER. TVE | 39 |
| 9. | ÉRDI VSE | 37 |
| 10. | FC SOPRON | 30 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 25 |
| 12. | DOROGI FC | 26 |
| 13. | BALATONFÜREDI FC | 24 |
| 14. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 22 |
| 15. | KELEN SC | 19 |
| 16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 19 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.
























