Szerző: Borbély Attila | Dátum: 2020-10-30 23:02:36
Az U17-es bajnokság 9. fordulójára hazai pályán került sor, a Hévíz csapatát fogadhattuk. A mérkőzést a vendégcsapat kezdte jobban hiszen már a 10. percben előnybe kerültek, és sikerült is megtartaniuk a fórt az első félidőben, a kiegyenlített, főleg mezőnyben zajló játék során. A második félidőben sikerült folyamatosan nyomás alatt tartani a vendégcsapatot, de a lehetőségeket nem tudtuk gólra váltani. Egészen a 65. percig kellett várni az egyenlítő találtra, ekkor Glaser talált a kapuba egy jól helyezett átlövéssel. Az egyenlítő találat után továbbra is a vendégkapu forgott inkább veszélyben, több lehetőség adódotti csapatunk előtt, a „fekete leves” azonban a végére maradt, hiszen volt még annyi erő a hévízi csapatban, hogy egy kontratámadást követően sikerüljön bevenni az óvári kaput, így végül fájó vereség mellett veszítettünk 3 értékes pontot.
U17 Regionális Bajnokság, Észak-Nyugat, 9. forduló
Credobus Mosonmagyaróvár – Hévíz SK 1-2
Credobus Mosonmagyaróvár U17: Rigó – Szabó Sz., Bogár B., Wurm L. – Gősi B. (Glaser), Szenderák, Szabó M., Borsodi, Horváth – Nádasi (Debera), Tóth (Kertész). Edző: Borbély Attila
Gsz.: Glaser
Borbély Attila, a Credobus Mosonmagyaróvár U17-es csapatának edzője: Sajnos a mai mérkőzésen eléggé tanácstalannak tűnt a csapat játéka, főleg a labda nélküli előkészítő mozgásokat hiányoltam, amellett hogy rengeteg egyéni hiba tarkította játékosaim megoldásait. Úgy éreztem, hogy ezen a napon senki sem képes kiemelkedni a csapatból, így nem érdemeltünk 3 pontot. Bízom benne hogy ez csak egy pillanatnyi zavar volt a csapat életében és a jövő heti két mérkőzés során ismét bizonyítani fogja hogy megérdemelten foglal előkelő helyet a tabellán.
Következő forduló: 2020.10.27. / 13:00 Andráshida SC – Credobus Mosonmagyaróvár (U17 Regionális Bajnokság Észak-Nyugat 14. forduló – Előre hozott forduló)
Előre hozott fordulóra került sor Andráshidán, így már a második mérkőzését játszotta a korosztály 3 nap leforgása alatt. Volt mit javítani a csapatnak, hiszen a legutóbbi fordulóban sajnos megszakadt a 100%-os teljesítmény egy váratlan vereség után, így nagy szükség volt a 3 pontra. Együttesünk jól reagált a kihívásra és sikerült újra győzelemmel feledtetni a legutóbbi fiaskót, így ismét élre állhattak U17-eseink.
U17 Regionális Bajnokság, Észak-Nyugat, 15. forduló
Andráshida SC - Credobus Mosonmagyaróvár 1-4
Credobus Mosonmagyaróvár U17: Deák (Rigó) – Szabó Sz., Bogár B., Wurm L. (Nádasi) – Szabó M., Szenderák, Baróti, Kertész, Marekker (Horváth) – Glaser (Debera), Borsodi (Gősi). Edző: Borbély Attila
Gsz.: Bogár, Glaser (2x), Baróti
Borbély Attila, a Credobus Mosonmagyaróvár U17-es csapatának edzője: Kíváncsi voltam, hogy a legutóbbi lehangoló vereség után hogy reagálnak a srácok, főleg annak tudatában, hogy egy fizikálisan jó erőkből álló csapattal mérkőzhettünk meg. Ugyan a pálya talaja nem tette lehetővé a folyamatos játékot így leginkább mezőnyben zajlott a küzdelem, de úgy gondolom, hogy megérdemelt győzelmet aratott a csapat, hiszen a második félidő nagy része már folyamatosan az ellenfél térfelén zajlott, és végül sikerült is az állandó nyomást gólokkal igazolni. Nem játszottunk igazán jól, de lélektanilag fontosnak tartom az ilyen győzelmeket, hiszen a csapat akkor igazán jó, ha képes hatékonysággal feldolgozni és feledtetni egy-egy kudarcot.
Következő forduló: 2020.10.31. / 12:00 ESK Győr-Ménfőcsanak – Credobus Mosonmagyaróvár (U17 Regionális Bajnokság Észak-Nyugat 10. forduló)
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.