Szerző: Németh Róbert | Dátum: 2020-11-02 22:38:12
A Credobus Mosonmagyaróvár U13 csapata 1-1-es döntetlent játszott a Király SE ellen, ezzel pedig a 7. helyen áll a tabellán.
MLSZ Kiemelt U13 - NB I Észak Nyugat, 9. forduló, Szombathely
Király SZE-Credobus Mosonmagyaróvár 1-1 (1-1)
Credobus Mosonmagyaróvár U13: Falussy (Pollreisz) – Boros, Mészáros, Kovács D., Kovács B. - Bakos, Horváth, Nádasi (Hosztafi) – Ötvös (Németh), Egerszegi, Kovács Z. Edző: Németh Róbert
Gólszerző: Egerszegi
Németh Róbert, a Credobus Mosonmagyaróvár U13-as csapatának vezetőedzője: „Természetesen csalódottak vagyunk, hogy csak egy pontot sikerült, szerezni a mérkőzésen, hiszen véleményem szerint játékban és egyéni képességekben is jóval előrébb tartunk ellenfelünknél. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a nyári felkészülés alatt is találkoztunk velük és több gólos győzelmet arattunk, viszont ezen a mérkőzésen nem sikerült kihasználni a helyzeteinket, illetve magunkhoz mérten nem teljesítettünk, úgy ahogy ezt elvártuk volna. Lassú átmenetek jellemeztek minket a labdaszerzések után, párharcokban keveset mutattunk, a kapu előtt pedig komoly lehetőségeket hibáztunk el, olykor a kapussal szemben senkitől sem zavartatva is még önzetlenül a társat kerestük, ami nem fér bele egy ilyen mérkőzésbe döntetlen állásnál. Azonban megfordítanám egy kicsit a dolgot, hiszen az elmúlt 7 nap során játszottunk 3 bajnoki mérkőzést, amelyek során a két közvetlen riválisunktól a Soprontól, illetve Gyirmóttól 4 pontot szereztünk és játékban, illetve annak tudatosságában is jobbnak bizonyultunk. Emellett a három mérkőzés között lejátszottunk egy Futsal tornát is a megyei futsal bajnokságban, amelyen hibátlan mérleggel, három mérkőzésen közel 30 gólt szerezve zártuk a tornát. Véleményem szerint az utóbbi egy hétben több pozitívum is történt, ezen eredménytől eltekintve, és folytatnunk kell játékunkban ezt a fajta tudatos építkezést, aminek mentén eddig is haladtunk. Dolgozunk tovább, hogy a következő héten javítsunk és elérjük a kitűzött céljainkat a bajnokságban!”
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.