MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Újabb győzelem, folytatódott a remek sorozat

Szerző: | Dátum: 2020-11-08 17:12:43

A nyolc meccs óta veretlen, a legutóbbi hat bajnokiján gólt sem kapó Credobus Mosonmagyaróvár az öt meccs óta nyeretlen Tatabányát fogadta. A mérkőzést gyászszünet előzte meg: a jelenlévők az MTE 1904 örökös tagjára, a klub korábbi kiváló labdarúgójára, utánpótlás- és vezetőedzőjére, a 70 éves korában elhunyt Turány Imrére emlékeztek. Jasarevic Mahir az előző fordulóban összeszedte az ötödik sárga lapját, így eltiltás miatt nem számíthatott rá Varga László, a védelem egyik alapembere Bohner Roland pedig egy sérülés miatt csak a kispadon foglalt helyet.

Kevés helyzetet, ám annál küzdelmesebb mérkőzést láthattak a nézők, ahol az első félidő gólnélküli döntetlennel zárult. A szünet után aztán magasabb fokozatra kapcsolt a hazai csapat. Az 58. percben Illés szögletét követően Debreceni fejelt a kapu felé, majd a lecsorgó labdát 2-3 méterről Czingráber a hálóba helyezte.  1-0. A 79. percben Szalka szemfülesen megszerezte a labdát az ellenféltől, majd higgadtan a bal alsóba helyezte. 2-0. A mérkőzés hajrájában két fiatal is debütált a hazai együttesben, a 16 éves Gáncs Botond és a 17 éves Szimhardt Milán az első NB III-as bajnokiján léphetett pályára. Megérdemelten győzött a hazai csapat, amely folytatta a remek mérlegét, így már kilenc meccs óta veretlen és a legutóbbi hét bajnokiján gólt sem kapott.

Credobus Mosonmagyaróvár – Tatabányai SC 2–0 (0-0)

Mosonmagyaróvár, 400 néző

Vezette: Gáspár

 

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Bokor, Debreceni, Kozma (Balogh F., 52.), Horváth K., Czingráber, D’Urso, Tóth M. (Gáncs, 90.), Nagy K. (Szimhardt, 87.), Illés, Laki (Szalka, 46.). Vezetőedző: Varga László

Tatabánya: Kunsági – Hajas (Farkas M., 80.), Székely, Krupánszki, Kovács I., Katona, Gyürki (Farkas V., 67.), Klausz (Kovács D., 80.), Soltész, Kocsis G. (Sárközi, 80.), Árvai (Szabó R., 67.). Vezetőedző: Bekő Balázs

Gólszerző: Czingráber (58.), Szalka (79.)

Varga László: - Nem játszottunk jól, de óriási szívvel és küzdeni akarással itthon tartottuk a pontokat. Azok a játékosok is, akik eddig kevesebbet szerepeltek, valamint a két fiatal debütálónk is remekül teljesítettek. Igazi csapatként nyertünk.

Bekő Balázs: - Küzdelmes kiegyenlített mérkőzést játszottunk, kevés helyzettel. Nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, a hibáinkat viszont az ellenfelünk kihasználta, így megérdemelten győzött.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.