MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Az edző elemez 2. rész: Borbély Attila és az U17

Szerző: Borbély Attila | Dátum: 2021-01-11 11:12:02

A korosztályos bajnokságokban ugyan még bőven tart a téli szünet, de az MTE 1904-nél egy rövid pihenő után már a héten elkezdődtek az edzések. Új sorozatunkban utánpótláscsapataink őszi szereplését elemezzük az adott korosztályt irányító edzővel. A második részben az U17-es csapat edzője Borbély Attila elemez.

U17-es csapatunk idén az Észak-Nyugat Regionális Bajnokságban szerepel, ahol a táblázat legfelső fokán telelhet, amiben közrejátszik, hogy több fordulót tudott lejátszani a koronavírus által megtizedelt pontvadászatban, mint egyes vetélytársai. Egy új játékrendszer elsajátítása mellett a csapatnak fiatalabbként kell szerepelni az aktuális bajnokságban (csapatunkat a 2005-ös korosztály alkotja, mindössze két játékos képviseli a 2004-es korosztályt – Marekker Máté és Szabó Szebasztián által), így mindenképp dicséretes az őszi szereplés. A szokatlanul hosszú felkészülési időszaknak köszönhetően a csapat nagyon pozitívan kezdte meg a bajnoki szereplést, de a végén már érezhető volt kisebb teljesítményingadozás, igaz ebben közrejátszott, hogy sajnos U17-eseinket is utolérte a járvány által okozott karanténhelyzet, így ezzel is meg kellett birkózni a társaságnak.

A csapat tagjai egy választóvonalhoz érkeztek, hiszen a továbbtanulás is tovább nehezíti egyes játékosok edzéslátogatását és a megnövekedett teljesítménykényszer akár el is tántoríthat pár versenyzőt. Az iskola által támasztott fokozódó követelmények meglehetősen leterhelik a csapat tagjait, ezen kívül napi 5x alkalommal kell versenyteljesítményt nyújtani, ami komoly erőfeszítéseket igényel mind mentálisan, mind fizikálisan. Ennek ellenére a csapat edzéslátogatottsága továbbra is kiemelkedő (ez már korábban is jellemezte a korosztályt), a srácok hozzáállása elismerésre méltó, ami az eredményességen és a pályán nyújtott teljesítményben is meglátszik. Ez az év kitűnő alkalom a tapasztalatszerzésre idősebb ellenfelek ellen, ami hosszú távon lehet kifizetődő, bár a mérkőzéseket tekintve jól tapasztalható, hogy már idén sem szerepel a csapat alárendelt szerepben, sőt akár kiugró eredmény is elérhető.

Borbély Attila, Credobus Mosonmagyaróvár U17-es csapat edzője: A srácokkal már U13-as koruk óta együtt dolgozunk, így nagyon jól tudják milyen elvárások fogalmazódnak meg a részemről és úgy gondolom, hogy képesek ezzel azonosulni azóta is. Minden évben egy új játékrendszerrel ismerkednek meg, amit próbálunk az ő erősségeik kidomborításával megvalósítani. Idén már a harmadik játékrendszer elsajátítását kezdjük meg és azt gondolom, hogy a háromvédős szisztéma alapjait is jól fogadták és prezentálták a bajnoki fordulók alapján. A csapat kellően agresszív, dinamikus játékra törekszik és taktikailag is igyekszik az új rendszer követelményeit megvalósítani, folyamatos kezdeményező játékra törekedve. A csapat teljesítménye az utóbbi időben nem volt teljesen kiegyensúlyozott, de nehéz időszakot tapasztalnak a rendhagyó oktatás és versenyrendszer miatt. A pandémiás helyzet nagyban befolyásolja a jelenlegi szereplést, főleg a továbbtanulás által megnövekedett követelmények fejében érezhető ez, de bízom benne, hogy hasonlóan jól fognak reagálni a kialakult helyzetre, hiszen ha sikerül ugyanígy kitartani minden versenyzőnek, az mentálisan erős alapot adhat a csapatnak és hosszú távon is egy kitartó és egységes társaságot fog formálni. Büszke vagyok a fiúkra, a téli felkészülés pedig egy újabb szintlépést eredményezhet fejlődésükben, várom a folytatást!

Credobus Mosonmagyaróvár U17 – Bajnokságban szerepelt játékosok: Végh Csanád, Rigó Dominik, Szabó Szebasztián, Bogár Bence, Wurm Levente, Marekker Máté, Baróti Benedek, Kertész Ádám, Szenderák Szabolcs, Gősi Benedek, Borsodi Bálint, Nádasi István, Szabó Márton, Horváth Ádám, Tóth Benjámin, Glaser Levente, Debera Orlandó

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.