Szerző: | Dátum: 2021-01-23 17:07:13
Január 23-án két edzőmérkőzést játszott a Credobus Mosonmagyaróvár. Varga László együttese előbb a több visszajátszóval (Lehoczky, Varasdi, Osei, Drljo, Georgijevski) megerősített MTK U19-es csapatát fogadta, majd a SFAC-cal találkozott.
A jó erőkből álló fővárosi csapat ellen egy lükető mérkőzésen D’Urso révén az MTE szerezte meg a vezetést, majd a második félidőben Kezman révén egyenlített az MTK. A SFAC ellen Tóth Martin remek gólokat szerezve már az első félidőben mesterhármasig jutott, majd a folytatásban ehhez még hozzátett kettőt. Szalka Dominik mellett Bakos Szabolcs is betalált, utóbbi első meccsén az első gólját is megszerezte mosonmagyaróvári színekben.

Ezen a találkozón debütált az első csapat kapujában a még mindig csak 15(!) éves Végh Csanád, aki remek védésekkel, és korához képest rutinos játékkal segítette a csapatot, ráadásul végigjátszott a mérkőzést. Rajta kívül a 17 éves Gáncs Botond és Szimhardt Milán, a 19 éves Balogh Ferenc és Bokor Bence is a kezdőcsapat tagja volt, csereként pedig a 19 éves Benkovich Zsolt és a 18 éves Pandur Gergő és Zömbik Trisztán lépett pályára. Utóbbi szintén most debütált a felnőttek között. Csikócsapatunk végül 7-1-es győzelmet aratott megyei I. osztályú riválisa felett.
A két találkozón három próbajátékos is pályára lépett, az ő sorsukról a következő napokban dönt a szakmai stáb. Az edzőmérkőzéseket Gyergyádesz Márton sérülés, az új igazolás Szabó Zsolt pedig elővigyázatosság miatt hagyta ki.
A Credobus Mosonmagyaróvárra a jövő héten is két edzőmérkőzés vár: Varga Lászlóék szerdán a Szombathelyi Haladáshoz látogatnak, szombaton pedig a Ménfőcsanakot fogadják.

Credobus Mosonmagyaróvár – MTK U19 1-1 (1-0)
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Szabó N., Debreceni, Czingráber, Horváth K., D’Urso, Takács (Benkovich), Jasarevic, Nagy K., Illés, Oláh L. Vezetőedző: Varga László
MTK U19: Varasdi, Guth, Fekete K., Várkonyi B., Kovács P., Lehoczky, Georgijevski, Horváth A., Drljo, Vancsa, Osei. Edző: Horváth Dávid
Az MTE gólját szerezte: D’Urso

Credobus Mosonmagyaróvár – SFAC 7-1 (3-0)
Credobus Mosonmagyaróvár: Végh Cs. – Bokor (Pandur), Bohner, Szűcs A., Szemere, Gáncs (Benkovich), Balogh F., Bakos Sz., Tóth M., Szimhardt M. (Zömbik T.), Szalka. Vezetőedző: Varga László
SFAC: Gyürü – Récsei, Kecskés, Horváth Á., Németh V., Majoros, Németh P., Kulcsár, Varga Sz., Erdősi, Honyák
Az MTE gólszerzői: Tóth M. (5), Szalka, Bakos Sz.
| 1. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 66 |
| 2. | BICSKEI TC | 64 |
| 3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 53 |
| 4. | ETO AKADÉMIA | 47 |
| 5. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 45 |
| 6. | BUDAÖRS | 43 |
| 7. | KOMÁROM VSE | 41 |
| 8. | III. KER. TVE | 39 |
| 9. | ÉRDI VSE | 37 |
| 10. | FC SOPRON | 30 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 25 |
| 12. | DOROGI FC | 26 |
| 13. | BALATONFÜREDI FC | 24 |
| 14. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 22 |
| 15. | KELEN SC | 19 |
| 16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 19 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.
























