Szerző: Rokob Péter | Dátum: 2016-07-27 20:00:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a Merkantil Bank NB II Liga 2016 – 2017 szezonjának tervezett sorsolását. Az MLSZ versenybizottsága a csapatokkal és a Televízióval történt egyeztetések után véglegesíti a programot és jelöli ki a mérkőzések helyszíneit és kezdési időpontjait. A másodosztályban a vasárnap lesz a hivatalos játéknap és szerdánként kerülnek lebonyolításra a hétközi fordulók.
Az MTE 1904 otthon kezdi a szezont az egyik, az élvonalra pályázó gárda, a Zalaegerszegi TE FC ellen. A csapatunk az ősszel kilenc mérkőzésen lesz pályaválasztó és tíz alkalommal játszik majd vendégként. A bajnokság első hónapjában nagyon komoly terhelés vár a csapatokra, hiszen július 31. és augusztus 28. között hét bajnoki mérkőzést lépnek pályára. Hosszabb szünet csak ezután következik, amikor a válogatott játszik világbajnoki selejtező mérkőzéseket és ezért a bajnokság szeptember 11. – én folytatódik. Az MLSZ tervezete szerint, három tavaszi bajnoki mérkőzést még az idei évben fognak megrendezni és így 22 bajnoki találkozó vár az MTE 1904 csapatára.
1. forduló | július 31. vasárnap | MTE 1904 – Zalaegerszegi TE FC |
2. forduló | augusztus 07. vasárnap | Kozarmisleny HR RENT – MTE 1904 |
3. forduló | augusztus 10. szerda | BFC Siófok – MTE 1904 |
4. forduló | augusztus 14. vasárnap | MTE 1904 – Nyíregyháza Spartacus SC |
5. forduló | augusztus 21. vasárnap | Dorogi FC – MTE 1904 |
6. forduló | augusztus 24. szerda | MTE 1904 – Szeged 2011 Grosics Akadémia |
7. forduló | augusztus 28. vasárnap | Ceglédi VSE – MTE 1904 |
8. forduló | szeptember 11. vasárnap | MTE 1904 – Balmazújváros |
9. forduló | szeptember 14. szerda | Budaörs – MTE 1904 |
10. forduló | szeptember 18. vasárnap | MTE 1904 – Soroksár SC |
11. forduló | szeptember 25. vasárnap | Szolnoki MÁV FC – MTE 1904 |
12. forduló | október 02. vasárnap | MTE 1904 – Puskás Akadémia FC |
13. forduló | október 16. vasárnap | Kisvárda Master Good – MTE 1904 |
14. forduló | október 22. szombat | MTE 1904 – Soproni VSE |
15. forduló | október 30. vasárnap | Békéscsaba 1912 Előre – MTE 1904 |
16. forduló | november 06. vasárnap | MTE 1904 – SZEOL SC |
17. forduló | november 20. vasárnap | Cigándi FC – MTE 1904 |
18. forduló | november 27. vasárnap | MTE 1904 – Csákvár FC Aquital |
19. forduló | december 04. vasárnap | Vác FC – MTE 1904 |
20. forduló | december 11. vasárnap | Zalaegerszegi TE FC – MTE 1904 |
21. forduló | december 19. vasárnap | MTE 1904 – Kozarmisleny HR RENT |
22. forduló | december 26. vasárnap | MTE 1904 – BFC Siófok |
Megvannak a Magyar Kupa sorozat mérkőzéseinek dátumai is, ahova az MTE 1904, mint másodosztályú csapat a hatodik körben kapcsolódik majd be.
2016 szeptember 21. szerda | Magyar Kupa 6. forduló |
2016 október 26. szerda | Magyar Kupa 7. forduló |
2016 november 30. szerda | Magyar Kupa 8. forduló |
2017 február 11. szombat | Magyar Kupa 9. forduló |
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.