MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U13: Sima siker az év leghosszabb túráján

Szerző: Németh Róbert | Dátum: 2021-04-14 08:55:38

Magabiztos győzelmet aratott Nagykanizsán a Credobus Mosonmagyaróvár U13-as együttese.

 

MLSZ Kiemelt U13- NB 1. Észak Nyugat, 19. forduló, Nagykanizsa

FC Nagykanizsa- Credobus Mosonmagyaróvár 0-8 (0-4)

 

Credobus Mosonmagyaróvár: Pollreisz (Falussy)–Mészáros,Bakos (Németh), Kovács D.,Kovács B. –Fekete, Horváth,Batyanek– Boros (Nádasi), Egerszegi, Kovács Z. Vezetőedző: Németh Róbert

 

Gólszerzők: Batyanek 2, Egerszegi 2, Horváth 2, Kovács Z. 2

Németh Róbert, a Credobus Mosonmagyaróvár U13-as csapatának vezetőedzője: „Nagykanizsára látogattunk, ami az év leghosszabb túrája is egyben, így kíváncsian vártam, hogy fogunk erre reagálni, illetve ehhez mérten a korai kezdésre, hiszen tavaly a járványhelyzet miatt ez az utazás kimaradt. Dicséret illeti azonban a srácokat, mert a mérkőzés elejétől kezdve a kellő agresszivitással és dinamikával játszottunk. A pálya állapota miatt, nem minden esetben tudtuk azt a fajta kombinatív játékot játszani, ami ránk jellemző, azonban az erényeinket így is meg tudtuk mutatni, a letámadás során végig hatékonyak voltunk és a támadó zónában történő elmozgás is megfelelően működött. Külön öröm, hogy szögletvariációk után is két gólt is tudtunk szerezni, hiszen a felkészülés folyamán erre is nagy hangsúlyt fektetünk. Gratulálok a csapatomnak, készülünk a Gyirmót elleni mérkőzésre!”

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.