Szerző: | Dátum: 2021-04-14 21:50:56
A hétközi fordulóban a második helyen álló Credobus Mosonmagyaróvár a Bicskét fogadta. Jól kezdte a mérkőzést az MTE, és a vezetés is hamar összejött Varga László együttesének. A 13. percben Nagy Kevin kapott remek kiugratást a bal szélen, amivel kapura tört és 16 méterről laposan a hálóba gurított. 1-0. A 60. percben egy bal oldali beívelés Kákonyit találta meg, aki 10 méterről szépen fejelte vissza a labdát a hosszú sarokba. 1-1. A 87. percben Illés cselezte végig magát a bicskei csapat jobb oldalán. A szóló végén az MTE játékosa középre passzolt, ahol Oláh 7 méterről pörgetett a kapuba. 2-1. A Credobus Mosonmagyaróvár együttese egy kemény fizikai csatát hozó mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot, a jó erőkből álló Bicske ellen.

Credobus Mosonmagyaróvár – Bicskei TC 2-1 (1-0)
Mosonmagyaróvár, zárt kapuk mögött
Vezette: Horváth P.
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Bokor, Debreceni, Bohner, Jasarevic (Balogh F., 70.), Czingráber, D’Urso (Bakos, 77.), Illés (Takács M., 88.), Szalka (Tóth M., 46.), Nagy K. (Horváth K., 46.), Oláh L. Vezetőedző: Varga László
Bicske: Kertészn – Kákonyi, Radó, Mlinárcsik, Lencsés, Farkas M. (Lassú, 70.), Dencinger (Pekowski, 58.), Varga Z. (Németh J., 70.), Vékony, Peinlich (Kürti, 58.), Sötét. Szakmai igazgató: Csordás Csaba
Gólszerzők: Nagy K. (13.), Oláh L. (87.), ill., Kákonyi (60.)

Varga László: - Jól kezdtük a mérkőzést, de a vezetés megszerzése után valamiért görcsössé váltunk, ezt pedig ki tudta használni a Bicske. A küzdeni tudásunkkal elégedett vagyok. Nagy kő esett le a szívünkről, és remélhetőleg ezzel a sikerrel átszakadt egy gát a srácokban.
Csordás Csaba: - Szomorú vagyok, hogy egy hajrában kapott góllal pont nélkül maradtunk. Az első félidőben egyáltalán nem játszottunk jól, de a folytatásban sokat javultunk. Alakul a csapatunk, de ez kevés. Nekünk pontok kellenek a bennmaradáshoz.
| 1. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 66 |
| 2. | BICSKEI TC | 64 |
| 3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 53 |
| 4. | ETO AKADÉMIA | 47 |
| 5. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 45 |
| 6. | BUDAÖRS | 43 |
| 7. | KOMÁROM VSE | 41 |
| 8. | III. KER. TVE | 39 |
| 9. | ÉRDI VSE | 37 |
| 10. | FC SOPRON | 30 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 25 |
| 12. | DOROGI FC | 26 |
| 13. | BALATONFÜREDI FC | 24 |
| 14. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 22 |
| 15. | KELEN SC | 19 |
| 16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 19 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.
























