Szerző: | Dátum: 2021-04-25 20:33:39
A Credobus Mosonmagyaróvár a Pápa együttesét fogadta a NB III Nyugati csoportjának 31. fordulójában. A 15. percben Nagy Kevin jobb oldali beadását Szabó Zsolt futtából, 11 méterről parádés mozdulattal vágta a léc alá. 1-0. Szabó korábbi csapata kapujába talált be, hiszen a télen éppen Pápáról igazol Mosonmagyaróvárra. A 69. percben egy remek hazai akció végén Takács passzolt Nagy Kevinhez, akinek a bal oldali beadását Szalka öt méterről csúsztatta a Pápa kapujába. 2-0. Szalka a tizenharmadik gólját szerezte a szezonban, ezzel beérte Laki Balázst a házi góllövőlista élén. Kiegyenlített első félidőt hozott a mérkőzés, ahol Szabó élményszámba menő gólt szerzett, de pontrúgásból a vendégek is többször veszélyeztettek. A második félidőben több ziccere is volt a Mosonmagyaróvárnak, így Varga László együttes végül megérdemelten győzött. Az MTE hétközi mérkőzése a Szabadkikötő ellen elmarad, az ellenfél kérése miatt, így Nagy Kevinék legközelebb egy hét múlva lépnek pályára a Lipót elleni rangadón.
Credobus Mosonmagyaróvár – Pápai Perutz FC 2-0 (1-0)
Mosonmagyaróvár, zárt kapuk mögött
Vezette: Kubicsek
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Bokor, Debreceni, Bohner, Horváth K. (Jasarevic, 62.), Tóth M. (Takács M., 62.), D’Urso, Illés D. (Bakos Sz., 67.), Szalka, Nagy K. (Balogh F., 84.), Szabó Zs. (Szimhardt M., 67.). Vezetőedző: Varga László
Pápa: Szigeti – Nagy T., Dóczi (Illés B., 75.), Bence (Hauser, 81.), Koronczai, Szalai Cs. (Baldauf, 46.), Hanzl, Szilágyi (Artner, 75.), Kalász, Kiss B. (Iványi, 81.), Skriba. Vezetőedző: Takács Gábor
Gólszerzők: Szabó Zs. (15.), Szalka (69.)
Varga László: - Egy szenzációs góllal szereztük meg a vezetést. Kevesen tudják eltalálni úgy a labdát, mint azt Szabó tette. Az első félidőben egy kicsit magunkra húztuk az ellenfelet, de végig stabilak voltunk. A második félidőben több ziccerünk is volt és megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.
Takács Gábor: - Nem játszottunk alárendelt szerepet, de a gól hiányzott a játékunkból. Tesszük tovább a dolgunkat és igyekszünk gyűjtögetni a pontokat, mert ennek a csapatnak nem szabad kiesni.
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.