MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Rangadót nyert az U15-ös csapat

Szerző: Pozsonyi Márk | Dátum: 2021-04-26 21:50:47

A tabella harmadik helyén álló SC Sopron otthonába látogatott U15-ös csapatunk, amely az első 15 percben keveset tudta birtokolni a labdát, utána viszont átvette a mérkőzés irányítását és Mayer Marcell egyéni villanásainak köszönhetően kétgólos előnnyel zárta az első negyven percet. A második félidőben nagy mezőnyfölényben játszva, még egyszer betaláltunk, a házigazdák pedig az utolsó percekben megítélt tizenegyesből tudtak csak szépíteni.

U-15 Regionális Bajnokság, Észak-Nyugat, 25. forduló:

SC Sopron – Credobus Mosonmagyaróvár 1-3 (0-2)

 

Credobus Mosonmagyaróvár U15: Hilmer – Kovács F., Tóth, Kaiser,Tálosi – Smeringa, Kovács B. (Magyar), Radits (Boros), Szabó (Mogyorósi) – Erdős, Mayer (Fördős).

Edző: Pozsonyi Márk

 

Gólszerző: Mayer (2), Radits

 

Pozsonyi Márk, a Credobus Mosonmagyaróvár U15-ös csapatának edzője: „Nagy nyomás alá helyezett minket a Sopron az első percekben, de kellően koncentráltak voltunk ahhoz, hogy ne engedjünk nagy ziccert ellenfelünknek. Ahogy már többször előfordult, kemény munkával fordítani tudtunk a mérkőzés képén és végül magabiztosnak mondható győzelmet arattunk. Gratulálok a fiúknak, nagyszerűen teljesítenek hetek óta!”

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.