MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Korábbi tanítványai látogatták meg Turány Imre sírját

Szerző: | Dátum: 2021-05-01 12:24:55

Turány Imre 2020. október 31-én hunyt el. Tücsi bácsi neve és élete ezer szállal kötődött az MTE 1904-hez. Beválasztották az örökös tagok közé, és korábban sokáig labdarúgója, majd utánpótlás - és vezetőedzője volt a klubnak. Turány Imrét novemberben helyezték végső nyugalomra, de temetésén a járványügyi korlátozások miatt sokan nem tudtak megjelenni. Így voltak ezzel az MTE 1904 női csapatának tagjai is, akiket Imre bácsi a visszavonulása előtt irányított.

A hét közepén aztán korábbi tanítványai meglátogatták az MTE legenda sírját. A lányokat a csapat jelenlegi vezetőedzője, Horváth Tamás, és az MTE 1904 elnöke, Drescher Ottó is elkísérte.

„Turány Imre elvesztése hatalmas űrt hagyott bennünk. Mindenki szerette és tisztelte őt, ráadásul nem csak szakemberként, hanem emberként is mindig példamutatóan viselkedett. Az emlékét örökké megőrizzük, a szellemiségét pedig igyekszünk továbbvinni az MTE-család és a klub életében” – mondta Drescher Ottó.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.