Hírek /
U15: maradt még esély a feljutásra
Szerző: Pozsonyi Márk | Dátum: 2021-05-18 12:12:39
Alaposan ráijesztett U15-ös csapatunkra a vendég Üstökös, amely jobban játszott nálunk a hétfőre halasztott bajnoki első félidejében. Az 1-1-es döntetlen akkor még ránk nézve volt hízelgő, a szünetben azonban megráztuk magunkat és a második játékrész elején 16 perc alatt hatszor is eredményesek tudtunk lenni. A győzelemmel maradt még némi esélyünk a bajnoki címre, vagy a rájátszást érő legjobb második helyek egyikére. Ehhez az utolsó fordulóban a listavezető Zalaegerszeg otthonában kell begyűjtenünk a három pontot.

U-15 Regionális Bajnokság, Észak-Nyugat, 28. forduló:
Credobus Mosonmagyaróvár –Üstökös FC Győr 7-1 (1-1)
Credobus Mosonmagyaróvár U15: Vedrődi – Kovács F., Smeringa, Kaiser, Mogyorósi – Mayer, Kovács B. (Magyar), Radits (Csák), Tálosi (Leszkovich) – Fördős (Hilmer), Boros (Erdős)
Edző:Pozsonyi Márk
Gólszerzők: Fördős (5), Csák, Mayer
Pozsonyi Márk, aCredobus Mosonmagyaróvár U15-ös csapatának edzője: „Először is köszönöm az Üstökös együttesének, hogy hozzájárultak a mérkőzés halasztásához, így nem kellett kapus nélkül kiállnunk! A szezon legrosszabb félidőjét láttam a fiúktól, ami után járt nekik a fejmosás. A szünetben összekapták magukat és megmutatták, miért vannak még mindig versenyben a bajnoki címért. Kiemelném Csák Toncsit, aki egy évvel fiatalabbként remekül szállt be és gólja mellett határozott védekezéssel segítette a csapatot.”
Tabella
1. | MTK Budapest | 16 |
2. | Gyirmót FC Győr | 13 |
3. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 |
4. | PMFC | 12 |
5. | ETO FC Győr | 10 |
6. | FC Ajka | 10 |
7. | DVTK | 9 |
8. | Szeged-Csanád GA | 9 |
9. | BFC Siófok | 9 |
10. | Soroksár SC | 9 |
10. | Békéscsaba 1912 Előre | 8 |
12. | Szombathelyi Haladás | 8 |
13. | Tiszakécskei LC | 7 |
14. | Aqvital FC Csákvár | 7 |
15. | Szentlőrinc | 6 |
16. | Nyíregyháza Spartacus FC | 4 |
17. | HR-Rent Kozármisleny | 4 |
18. | Dorogi FC | 4 |
19. | Credobus Mosonmagyaróvár | 3 |
20. | Budafoki MTE | 3 |
Elérhetőség
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail: