MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Sok sérült, sok gól, vereség a Szabadkikötő ellen

Szerző: | Dátum: 2021-05-26 20:39:06

Szerdán pótolta a 32. fordulóból elmaradt mérkőzését a Credobus Mosonmagyaróvár, amely a Szabadkikötőhöz látogatott. A 17. percben egy bal oldali beadás után Szabó Zsolt fejelte a hálóba. 0-1. Két perc múlva Illés indult meg a jobb oldalon, és Szabóhoz centerezett, aki értékesítette a ziccert. 0-2. A 21. percben egy kontratámadás után Gál révén szépített a Szabadkikötő. 1-2. A második félidőben fizikálisan és mentálisan is elfogyott a Mosonmagyaróvár, hiszen Varga László együtteséből többen is sérülten vállalták a játékot, ráadásul a kispadon helyet foglalók közül Czingráber, Oláh és D’Urso sem egészséges. A Szabadkikötő lassan felőrölte az MTE-t és Fodor, Kondor és Farkas révén 16 perc alatt három gólt szerzett. 4-2. A 81. percben még összejött a szépítés az óváriaknak: Bakos szögletét Debreceni fejelte a hálóban. 4-3.

THSE-Szabadkikötő – Credobus Mosonmagyaróvár 4-3 (1-2)

Budapest, Szabadkikötő SE Sporttelep

Vezette: Katona B.

 

Szabadkikötő: Czerula – Vidnyánszky, Révész, Katona, Marosi (Farkas, 46.), Szűcs B., Kondor, Huszty, Gál (Varga Ö., 46.), Földi (Fodor, 46.), Gere (Fekete, 90.). Vezetőedző: Kenyó Zoltán

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Bokor, Debreceni, Bohner, Jasarevic, Bakos, Horváth K., Illés (Takács M., 67.), Szalka, Nagy K., Szabó Zs. (D’Urso, 73.) Vezetőedző: Varga László

 

Gólszerzők: Gál (21.), Fodor (54.), Kondor (63.), Farkas (70.), ill., Szabó Zs. (17., 19.), Debreceni (81.)

 

Varga László: - Felvállaltuk a nyílt játékot, mert nagyarányú győzelmet szerettünk volna aratni, így nagyszerűen is kezdtük a mérkőzést. Sajnos a második félidőben kijött, hogy hetek óta csak 10 egészséges játékosom van. Létszámban elfogytunk a szezon végére.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.