MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

2017-03-10 Beharangozó Credobus Mosonmagyaróvár- Dorogi FC

Szerző: Válint Angéla | Dátum: 2017-03-12 06:06:31

Vasárnap ismét hazai mérkőzést játszik a Credobus Mosonmagyaróvár csapata.

Az NB II. bajnokságsorozat soron következő ellenfele a Dorogi FC csapata.

Dorog jelenleg a 14. helyen áll a tabellán. Az eddigi 23 forduló során 7 győzelem, 6 döntetlen 10 vereséggel végződő mérkőzést játszottak.

Tavaly augusztus 21-én játszottunk Dorogon, amikor 2-1es vereséget szenvedtünk. Most a visszavágóra felkészülve várjuk Mosonmagyaróvárra ellenfelünket.

Király József vezetőedző:

„ A tavaszi első 3 mérkőzésünkből ezúttal 3 pontot szereztünk, ami ha az őszi szezonhoz viszonyítunk két ponttal több, mint akkor. Mégsem vagyunk elégedettek.

A hétvégén presztízs mérkőzés elé nézünk. Már az NB III-ban is megmérkőztünk mostani ellenfelünkkel. Midig szoros mérkőzéseket vívtunk, most is nehéz mérkőzésre számítunk.

Ellenfelünk erőssége, hogy masszív védekezésből nagyon jól és gyorsan kontráznak.

Remélem, hogy csapatunk hazai pályán meg tudja mutatni, hogy van tartásunk és itthon tudjuk tartani a 3 pontot.”

Tabella

1.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR66
2.BICSKEI TC64
3.VSC 2015 VESZPRÉM53
4.ETO AKADÉMIA47
5.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.45
6.BUDAÖRS43
7.KOMÁROM VSE41
8.III. KER. TVE39
9.ÉRDI VSE37
10.FC SOPRON30
11.ÚJPEST FC II.25
12.DOROGI FC26
13.BALATONFÜREDI FC24
14.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE22
15.KELEN SC19
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.19

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika Patent Security

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.