MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Remek győzelem a jó erőkből álló ETO Akadémia otthonában

Szerző: | Dátum: 2021-10-24 16:46:44

A legutóbbi öt bajnokiját megnyerő Credobus a hét találkozó óta veretlen ETO Akadémia vendége lesz. Varga László együtteséből Nacsa Péter hiányozott.

A 28. percben a hazai hátul adogattak, amikor Boros megszerezte a labdát és Pálfi mellett 12 méterről laposan a hálóba lőtt. 0-1. Boros a tizedik bajnoki gólját szerezte mosonmagyaróvári színekben. A 43. percben Czingráber remekül szerzett labdát az ETO tizenhatosának előterében, majd az alapvonalról Szalkához passzolt, aki gyönyörű mozdulattal kilőtte a hosszú felső sarkot. 0-2. Öt perc telt el a második félidőből, amikor az egyik óvári játékos kézzel ért a labdába a saját tizenhatosán belül. A büntetőt Farkas a jobb alsó sarokba helyezte, Heinrich a kapu másik oldalára vetődött. 1-2. A 63. percben Nagy Kevin húzott el a jobb oldalon, majd középre adott. A labda a menteni igyekvő Szamosi lábáról pattant a győri kapuba. 1-3. A Credobus Mosonmagyaróvár több helyzetet kialakítva, megérdemelt győzelmet aratott a harcosan játszó és jó erőkből álló ETO Akadémia ellen.

Varga László együttes jövő vasárnap a Sopront fogadja a Wittmann Antal parkban.

ETO Akadémia – Credobus Mosonmagyaróvár 1-3 (0-2)

Győr, ETO Park, 200 néző.

 V.: Horváth P.

 

ETO Akadémia: Pálfi – Szamosi (Szabados, 72.), Vidnyánszky, Pereira, Vadász (Ignácz, 72.), Szabó T., Tuboly (Lacza, 80.), Múcska, Kanalos (Márton, 76.), Farkas B., Erdei (Katona, 46.). Edző: Király József.

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Czingráber, Debreceni, Deák, Jasarevic (Simita, 68.), Tóth L., Végh B., Nagy K. (Horváth K., 89.), Illés (Szegő, 80.), Szalka (Popov, 80.), Boros G. (Nagy Z., 89.). Vezetőedző: Varga László

 

Gsz.: Farkas B. (50.-büntetőből), ill., Boros (28.), Szalka (43.), Szamosi (64.-öngól).

Király József: - Ellenfelünk felnőtt focit játszott, ránk erőltette akaratát, párharcban erősek voltak, nehéz volt ellenük játszani. Pozitívum, hogy nekünk is voltak periódusok, amikor fel tudtunk nőni a feladathoz, a második félidő elején szerzett góllal úgy tűnt, hogy vissza tudunk jönni a mérkőzésbe, de a harmadik kapott gólunk eldöntötte a három pont sorsát. Gratulálunk a Mosonmagyaróvárnak, további sok sikert kívánunk neki a bajnokságban!

Varga László: - Nyolc nap alatt három mérkőzést nyertünk meg, erre büszkék lehetünk. Fontos győzelem volt a mai, hiszen egy jó képességű csapatot tudtunk legyőzni. Magabiztosan, néhol kifejezetten látványosan futballoztunk, ezt várom a továbbiakban is.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.