Szerző: | Dátum: 2021-11-14 16:21:12
A legutóbbi nyolc bajnokiját megnyerő Credobus Mosonmagyaróvár a négy meccs óta veretlen Tatabányát fogadta. A mérkőzés elején több nagy lehetőséget is kidolgozott Varga László együttese, sőt egy gólt is szerzett, de azt les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Az 52. percben Jasarevic gyönyörű cselekkel szlalomozott keresztül a tatabányai védőkön, majd a szóló végén buktatták a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Debreceni magabiztosan lőtte a bal alsó sarokba. Az MTE csapatkapitánya a tizedik(!) gólját szerezte a szezonban. 1-0. Három perc múlva Jasarevic beadását a hosszún érkező Nagy Kevin 12 méterről, pazar mozdulattal, kapásból lőtte a hálóba. 2-0. A Mosonmagyaróvár már az első negyed órában megszerezhette volna a vezetést, de a kezdeti rohamokat túlélték a vendégek. Varga László együttese teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, ezzel pedig zsinórban a kilencedik meccsét nyerte meg az NB III Nyugati csoportjában.
A Credobus Mosonmagyaróvár a következő fordulóban Balatonfüreden lép pályára.

Credobus Mosonmagyaróvár – Tatabányai SC 2-0 (0-0)
Mosonmagyaróvár, 300 néző.
V.: Szalai László
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Czingráber, Debreceni, Deák, Jasarevic (Simita, 71.), Tóth L. (D’Urso, 76.), Végh B., Nagy K. (Horváth K., 76.), Illés (Tóth M., 71.), Szalka (Popov, 65.), Boros G. Vezetőedző: Varga László
Tatabánya: Kunsági – Árvai (Gyürki, 55.), Kovács I., Krupánszki, Soltész, Szegleti, Hajas (Gyüre, 60.), Letenyei (Hoszpodár, 60.), Klausz (Kozák, 60.), Székely, Módi (Hadobás, 60.). Vezetőedző: Bekő Balázs
Gsz.: Debreceni (52. – büntetőből), Nagy K. (55.)

Varga László: - Jól kezdtük a mérkőzést, de gól csak később jött meg, ez pedig okozott egy kis görcsöt a játékosokban. Szerencsére nem izgultuk túl a dolgot, és végül megérdemelt győzelmet arattunk egy jó erőkből álló Tatabánya ellen.
Bekő Balázs: - Nem lehetek elégedetlen a csapatommal. Mi ezen a mérkőzésen csak nyerhettünk volna, de nem tudtuk felvenni a versenyt az osztályból magasan kiemelkedő Mosonmagyaróvárral. Megérdemelten győzött a hazai csapat.
| 1. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 66 |
| 2. | BICSKEI TC | 64 |
| 3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 53 |
| 4. | ETO AKADÉMIA | 47 |
| 5. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 45 |
| 6. | BUDAÖRS | 43 |
| 7. | KOMÁROM VSE | 41 |
| 8. | III. KER. TVE | 39 |
| 9. | ÉRDI VSE | 37 |
| 10. | FC SOPRON | 30 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 25 |
| 12. | DOROGI FC | 26 |
| 13. | BALATONFÜREDI FC | 24 |
| 14. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 22 |
| 15. | KELEN SC | 19 |
| 16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 19 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.
























