Szerző: Németh Barnabás | Dátum: 2021-12-03 13:19:52
A hétközi mérkőzésen a korábbi hetekben elmaradt Veszprém elleni találkozót játszotta le az U12 korosztályos csapatunk. A szerdai találkozón hazai pályán a bajnokság egyik élcsapatát a Veszprém UFC U12 gárdáját fogadták Németh Barnabás tanítványai.
A nehéz körülmények, szél és a dermesztő hideg megnehezítették az alkalmazkodást és a mérkőzés első periódusát mindkét csapat számára,viszont a mérkőzés magas dinamikája és a két csapat által diktált tempó kiválóan ellensúlyozta az időjárást. A meccs első felében inkább a Veszprém csapata uralta a játékot, mezőnyfölényben játszottak és megérdemelten szerezték meg a találkozó 28. percében a vezető találatot. Nem sokkal a vezető gólra rá szereztek egy újabb találatot védekezésben egy nagy egyéni hibát követően.
A mérkőzés második felében a cseréknek és a változtatásoknak köszönhetően egy teljesen felforgatott felállásban játékstílust váltottunk, ami nagyon hatékonynak bizonyult. Egy szép kombinatív szélső bontásból az ellenfél védelmi vonala mögé jutottunk, majd a középre adott labdából Dallos Kristóf szerezte meg a szépítő találatot. Az ellenfél nagyon jól reagált a bekapott gólra, hiszen pár perccel később ismét egy védelmi hibát követően megszerezték a találkozó negyedik, maguk harmadik gólját. Amire a hazai csapatnak is volt válasza, hiszen Horváth Áron szép egyéni megoldását követően Kovács Ádám ziccer helyzetben nem hibázott és egy újabb szépítő találatot szerzett a hazai csapat.
A mérkőzésen 3-2 állásnál az utolsó negyedében teljes egészében átvették az irányítást Németh Barnabás fiai, nagy nyomást helyezve az ellenfélre a saját kapuja előtt, viszont újabb, döntetlent érő találatot már nem sikerült megszerezni, így a végére elég ellentétes képet mutatott a találkozó képe és az eredmény alakulása.
CREDOBUS TEHETSÉGKÖZPONT U12 - Veszprém UFC 2-3
Kezdőcsapat:Magdács Gellért, Kovács Ádám, Umathum Roland, Kéri Kevin, Horváth Áron, Kobli Kristóf, Nagy Botond, Fördős Lóránt, Nagy Boldizsár
Cserék: Csőrés Bendegúz, Haskó Márton, Dallos Kristóf
Gólszerzőink: Dallos Kristóf, Kovács Ádám
Németh Barnabás edzői értékelés: A bajnokságunk egyik, ha nem a legjobb csapata ellen játszottunk. Tetszett, amilyen képet mutatott ma a csapat játékstílusban és mentalitásban. Főként labdabirtoklás játékfázisában kell előre lépnünk és szeretném, ha ilyen meghatározó és erős ellenfelekkel szemben is dominálni a mérkőzést és máris sokkal kevesebb figyelmet kell majd szentelnünk a labda elleni játéknak és az extrém sok átmenetnek és labdabirtoklás váltásnak, ami főként a középső harmadban jellemezte ma a találkozót. Az ilyen mérkőzések visznek minket előre, gratulálok a Veszprémi csapatnak!
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.