Szerző: Horváth Csaba | Dátum: 2022-03-01 09:00:46
Megkezdte a tavaszi szezont a Credobus Mosonmagyaróvár megyei I-es csapata, rögtön egy nehéz mérkőzéssel, hiszen a Kapuvár együttese látogatott a Wittmann Parkba, akik tán a legnagyobb támadó potenciállal rendelkeznek a bajnokságban a csapatok kereteit figyelembe véve. Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, egyik csapat sem akart kinyílni és túl nagy területet hagyni az ellenfelének. Az első nagyobb lehetőség a hazaiak előtt adódott, egy kontra során nagy létszámfölényben vezethették a vendégek védőire a labdát, de nem sikerült gólt szerezni belőle. A 23. percben aztán minden előzmény nélkül megszerezték a vendégek a vezetést, láthatóan a fiatal hazai csapat ettől megzavarodott, és a félidő utolsó bő 10 percében további három gólt ajándékozott a vendégeknek. Második félidőben rendezettebb játékot nyújtottak a mosonmagyaróváriak, de egy újabb védelmi megingást kihasznált a kapuvári együttes, amivel már ötgólos előnybe kerültek. Hazaiak részéről Pandur fejelt a hálóba, de a mérkőzés legvégén egy kontra utáni hibák sorozatából az utolsó gólt is a vendégek szerezték. Bár semmi nem utalt arra a mérkőzés elején, hogy ilyen nagyarányú győzelmet arat a Kapuvár, de a fiatal hazai csapat védelmi hibáit könyörtelenül kihasználva megérdemelten győztek ilyen arányban is.
Jövő vasárnap a Credobus Tehetségközpont Csornára látogat, 15:00-kor kezdődik a mérkőzés az egyik bajnok aspiráns otthonában.
Credobus Tehetségközpont – Kapuvári SE 1-6 (0-4)
Mosonmagyaróvár
Credobus Tehetségközpont: Molnár M. – Zsuppán B., Kóczán B. (Gergely N. 60.), Bokor B. (Pandur G. 45.), Szimhardt Márk, Buglyó B., Benkovich Zs., Gáncs B. (Bölönyi B. 45.), Szegő I. (Svarda R. 45.), Popov P. (Szabó M. 60.), Szimhardt Milán. Edző: Horváth Csaba
Kapuvár: Szekeres – Tifán-Péter, Szabó T. (Csigó, 88.), Varga T., Rózsavölgyi, Póczik, Bogdányi (Tóth K., 89.), Czanik, Hauser (Böcskör, 84.), Matesits, Horváth K. Edző: Mayer János
Gólszerzők: Pandur G. (79.), ill., Horváth K. (23., 33, 53.), Matesits (38., 68.), Rózsavölgyi (45.)
Horváth Csaba: „A kezdeti tapogatózó játék után érthetetlen hibákat vétettünk a kapunk előtt, a Kapuvár pedig 100%-os helyzetkihasználással megbüntette ezeket az első félidőben. Bosszantó, hogy nem kidolgozott helyzetekből rúgták ebben az időben a gólokat, hanem mi ajándékoztuk nekik a lehetőségeket. Szünetben valamelyest rendezni tudtuk a sorokat, de egy ilyen fiatal és rutintalan csapatot, mint mi vagyunk, valahol érthető, hogy megfog, ha ilyen bohózatba illő gólokat kapunk.”
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.