MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Az első hazai bajnoki korlátozások nélkül

Szerző: | Dátum: 2022-03-20 08:17:54

Vasárnap 14 órától a tabella második helyén álló Credobus Mosonmagyaróvár a hatodik Bicskét fogadja. Mindkét csapat jó formában várja a mérkőzést, hiszen az MTE tizenhét, míg a Bicske kilenc meccs óta veretlen.

„Mindenki a kitűzött cél megvalósítására koncentrál, amihez elengedhetetlen a hozzáállás mellett az olyan környezet is, amely kizárja a külső zavaró tényezőket és biztosít minden, a célt szolgáló eszközt – mondja Simita Gergő, a Credobus Mosonmagyaróvár játékosa. Mosonmagyaróváron, úgy érzem, nagyon jó dolgunk van ilyen tekintetben is.”

A körülményekre tehát nem lehet panasz, amit a csapat eredményességi is alátámaszt. Varga Lászlónak egy hiányzója lesz vasárnap. Az ötödik sárga lapját a Veszprém ellen begyűjtő Tóth László eltiltás miatt nem állhat a csapat rendelkezésére.

Ősszel 0-0-ás döntetlent hozott a két csapat egymás elleni mérkőzése. A mai találkozó korlátozások nélkül látogatható, azaz védettségi igazolvány sem kell! A bajnoki játékvezetője Kubicsek Máté lesz, a két asszisztens pedig Jakab Bálint és Mózsa Ábel.

 

Március 20., vasárnap, 14:00

Credobus Mosonmagyaróvár - Bicskei TC

 

A jegypénztár egy órával a mérkőzés előtt nyit.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.