MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Győzelem a Komárom ellen, élre állt a csapat!

Szerző: | Dátum: 2022-04-13 22:37:54

A 21 bajnoki óta veretlen Credobus Mosonmagyaróvár a Komáromot fogadta a hétközi fordulóban. Varga László eltiltása miatt nem számíthatott Debreceni Andrásra, aki a Gárdony ellen kapta meg az ötödik sárga lapját a szezonban. Először került be az első csapat keretébe a 19 éves kapus, Germán Marcell.

A 3. percben egy jobb oldali szögletet Végh Bence fejelt korábbi együttesének kapujába. 1-0. A 25. percben egy óvári lövés után Szalka elé pattant a labda, aki 18 méterről pazar mozdulattal emelt a kicsit kint álló Bánfalvi kapujába. 2-0. Az 50. percben egy kényszerítő után a helyzetbe kerülő Nagy Zoárd gurította el a labdát a kapus mellett. 3-0. Az 54. percben egy sarokrúgást Deák fejelt a komáromi hálóba. A 74. percben egy jobb oldali szabadrúgást Heinrich ütött Tóth Dárius elé, aki egyből a kapuba emelte a labdát. 4-1. Az MTE újabb megérdemelt győzelmet aratott az NB III Nyugati csoportjában, és mivel a BVSC döntetlent játszott a Kaposvár otthonában, így átvette a vezetést a tabellán.

A Credobus Mosonmagyaróvár vasárnap ismét hazai pályán szerepel. Varga László együttese 17 órától a Gyirmót második csapatát fogadja.

Credobus Mosonmagyaróvár – Komárom VSE 4–1 (2-0)

Mosonmagyaróvár, 350 néző

V.: Gaál Á.

 

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich - Czingráber, Deák, Horváth K. (Nagy K., 57.), Végh B., D’Urso, Tóth L. (Tóth M., 57.), Simita (Szegő, 57.), Szalka (Illés, 52.), Boros G., Nagy Z. (Bokor, 61.). Vezetőedző: Varga László 

Komárom: Bánfalvi – Tóth D., Köles, Musitz, Gelencsér, Csernák (Vincze V., 72.), Szecsődi (Nagy L., 58.), Tóth P. (Szileszki, 58.), Göblyös (Simigla, 58.), Schiller, Horváth R. (Jóna, 46.). Edző: Bozsik Péter

 

Gólszerzők: Végh B. (3.), Szalka (25.), Nagy Z. (50.), Deák (54.), ill., Tóth D. (74.)

 

Varga László: - Megadta a mérkőzés alaphangját a korán szerzett gól. Komoly mezőnyfölényben játszottunk, sok helyzetet dolgoztunk ki, így megérdemelt győzelmet arattunk.

Bozsik Péter: - Nem voltunk egy súlycsoportban a Mosonmagyaróvárral, nekünk nem itt kellett nyernünk. Jó lett volna meglepetést szerezni, de erre ma nem volt reális esélyünk.

Tabella

1.MTK Budapest16
2.Gyirmót FC Győr13
3.Kolorcity Kazincbarcika SC12
4.PMFC12
5.ETO FC Győr10
6.FC Ajka10
7.DVTK9
8.Szeged-Csanád GA9
9.BFC Siófok9
10.Soroksár SC9
10.Békéscsaba 1912 Előre8
12.Szombathelyi Haladás8
13.Tiszakécskei LC7
14.Aqvital FC Csákvár7
15.Szentlőrinc6
16.Nyíregyháza Spartacus FC4
17.HR-Rent Kozármisleny4
18.Dorogi FC4
19.Credobus Mosonmagyaróvár3
20.Budafoki MTE3

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger ZuzmóART - A zöld elegancia

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.