MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Öt meccs alatt 13 pontot gyűjtött a Credobus Tehetségközpont

Szerző: Horváth Csaba | Dátum: 2022-04-26 09:48:40

A megyei I. osztályú bajnokság 25. fordulójában a Credobus Tehetségközpont Győr-Ménfőcsanakra látogatott. A mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést a vendégcsapat, fölényben futballoztak és helyzeteket is ki tudtak alakítani, melyekből egyet sikerült kihasználni Orosz révén. A gól után kicsit kezdeményezőbbé vált a Ménfőcsanak is, az első játékrész utolsó 15 percében már kiegyenlített játékot láthattak a nézők. A második félidő elején kisebb helyzetek alakultak ki mindkét kapu előtt, majd egy oldalszabadrúgás utáni kavarodásból a hazaiak tudtak egyenlíteni. Ezután a fiatal mosonmagyaróvári együttes ismét nagyobb sebességre kapcsolt, egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után ismét Orosz tekert szépen a hosszú kapufa tövéhez, amivel visszavette csapatának a vezetést. Később egy szép ellentámadást már úgy nézett ki, hogy elszórakoznak a vendégek, de a labda Borsodi elé került, lövése megpattant egy védőn, és a kapu jobb sarkába csapódva eldöntötte a három pont sorsát. A mérkőzés középső részében kiegyenlített játok folyt a pályán, viszont az első és az utolsó 25 perc mindenképp az óváriaké volt, így megérdemelten gyűjtötték be az újabb győzelmet.

Jövő szombaton a Credobus Tehetségközpont a Soproni FAC együttesét látja vendégül, 17 órakor kezdődik a mérkőzés.  

Duna Takarék Megyei I. 25. forduló, Győr-Ménfőcsanak

Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak - Credobus Tehetségközpont 1-3 (0-1)

 

Credobus Tehetségközpont: Germán M. – Zsuppán B., Kóczán B., Gergely N., Bertalan D., Buglyó B. (Bölönyi B.), Benkovich Zs. (Gaál-Horváth K.), Gáncs B., Szimhardt Milán (Borsodi B.), Orosz A., Svarda R. (Pandur G.)  Edző: Horváth Csaba

 

Gólszerzők: Orosz A. (2), Borsodi B.

 

Horváth Csaba, az MTE B csapatának edzője: „Jól kezdtünk, elől-hátul jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a csanakiak. Megérdemelten szereztünk vezetést, de utána sajnos visszaengedtük őket a mérkőzésbe, aminek következtében egyenlíteni is tudtak. Erre viszont jól reagáltunk, tudtunk újítani, ami egy ilyen fiatal csapat esetében dicséretes dolog a felnőtt mezőnyben. Picit szenvedősebbé tettük saját magunknak a mérkőzést ahhoz képest, ahogy kinézett a játék képe az első 25 percben, de küzdeni tudással átlendültünk a holtponton.”

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.