Hírek /
U16: újabb egygólos vereség
Szerző: Pozsonyi Márk | Dátum: 2022-04-28 23:06:18
A tabellán közvetlenül mögöttünk álló Tatabánya együttesét fogadtuk az U16-os bajnokság hétvégi fordulójában. A mérkőzést jól kezdtük, látványos akcióink végén kapufáig, illetve kihagyott ziccerekig jutottunk. Egy egyéni hibánkat kihasználva mégis a vendégek szerezték meg a vezetést, akik a szünet után szinte egyből meg tudták duplázni előnyüket. Az utolsó bő félórában nagy nyomást helyeztünk a Tatabánya kapujára, a gólkirályi címre hajtó Fördős találatával szépítettünk is, egyenlíteni azonban már nem tudtunk, így tavasszal ötödik alkalommal is egygólos vereséget szenvedtünk.

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Nyugati csoport, 21. forduló:
Credobus Tehetségközpont – Tatabányai SC 1-2 (0-1)
MTE U16: Vedrődi –Leszkovich, Mogyorósi, Kaiser (Csák), Kovács F. – Szabó, Kovács B., Radits, Mayer (Hilmer) – Erdős (Csóka), Fördős
Edző: Pozsonyi Márk
Gólszerzők:Fördős
Pozsonyi Márk, a Credobus TehetségközpontU16-os csapatának edzője: „A nagy szélben nehéz volt igazán szépen játszani, ennek ellenére voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor kombinatív játékkal tudtunk eljutni az ellenfél kapujáig. Sajnos azonban sem ott, sem a saját kapunk előtt nem hoztunk jó döntéseket, ennek pedig megfizettük az árát.”
Tabella
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
Elérhetőség
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail: