MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Cegléd - MTE 1904 Előzetes

Szerző: Lencse Gyula | Dátum: 2016-08-27 13:17:25

A szerdai Szeged elleni mérkőzésen igaz elmaradt a győzelem, de csapatunk mindent megtett e cél érdekében, aminek eredménye a pontszerzés lett. Tudomásul kell venni, hogy ebben az osztályban nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok, bárki- bárkit megverhet. Minden csapat rendelkezik jó játékosokkal, akik egy villanással eldönthetik a mérkőzések végkimenetelét. Egy mérkőzésen belül is változhatnak az erőviszonyok egyik pillanatról a másikra. Az, hogy a versenykiírásból kifolyólag, nyolc nap alatt három mérkőzést játszanak a csapatok, tovább nehezíti a helyzetet. Ha valamelyik játékos megsérül vagy megbetegszik a három mérkőzés elsőjén, akkor arra a hétre kieshet és máris két mérkőzést nélkülözni kell. Az is nyilvánvaló. hogy a játékosok nem egyformán bírják ezt a terhelést, így nem mindegy kinek milyen erős a kerete és milyen hosszú a padja. Az, már most tisztán látszik, hogy nagy harc várható a felkerülésért és a kiesésért is. Így minden megszerzett pontnak a végén nagy jelentősége lehet. Ennek tükrében utazunk vasárnap ismét egy nehéznek ígérkező mérkőzésre, Albertirsára, hogy a Cegléd csapatával megküzdjünk a bajnoki pontokért. Azért ide, mert a ceglédi 80 éves Malomtó széli sporttelepet teljesen felújítják, átépítik és ez idő alatt a Ceglédi VSE albérletben Albertirsán az Ecsedi László Sportcentrumban játssza bajnoki mérkőzéseit.
Cegléd a 6. fordulóban egy érdekes mérkőzést játszott.

ZTE–Cegléd meccsen az 1–0-s hazai vezetéssel végződő első félidő után, több mint harminc perc várakozást követően Szőts Gergely lefújta a mérkőzést. A ZTE- Aréna villanyvilágítása már az első játékrészben sem működött, de természetes fény mellett a játékvezető még engedte a játékot. Az elektromos problémát a szünet végére sem lehetett helyreállítani, mert időközben kiderült, egy városi, nagyteljesítményű transzformátor meghibásodása miatt nem gyulladtak meg a kandeláberek, ezért a játékvezető félbeszakította a bajnokit. A két csapat megegyezett, hogy szeptember 1-jén pótolnák a mérkőzést, a végleges időpontról azonban az MLSZ versenybizottsága még dönt. 

Így leendő ellenfelünk 7 ponttal a 15. helyről várja a folytatást, természetesen úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

A mi mérkőzésünk augusztus 28.-án vasárnap 17.30. órai kezdéssel kerül megrendezésre. A játékvezetője pedig Takács János lesz.

Király József:

Bízom benne, hogy az itthon megszerzett pont elég önbizalmat ad a győzelem kiharcolásához.

 


Mayer Milán támadónk, aki a nyáron érkezett csapatunkhoz az ETO – ból és most mindent elkövet azért, hogy megszerezze első bajnoki gólját az MTE 1904 színeiben.

Biztos nehéz mérkőzés vár ránk, de a három ponttért megyünk. Most már kijárna a csapatnak egy győzelem az elhullajtott pontok után.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.