Szerző: Horváth Csaba, Németh Barnabás | Dátum: 2019-09-12 16:06:43
Az első fordulóban két nagyarányú győzelmet arató csapat találkozott Csornán. 9. percben szereztünk vezetést egy remek emeléssel, ezután három ziccert is kihagytunk, majd egy kontra után egyenlített a Csorna. Továbbra is támadásban maradtunk, második félidőben mi is egy kontra után tudtunk ismét vezetéshez jutni, de a győzelmet nem tudtuk megszerezni, mivel 10 perccel a vége előtt az új szabályokat nem ismervén, a bíró befújt egy jogtalan büntetőt.
U19-es bajnoki mérkőzés, Csorna
Csornai SE - MTE 1904 U19 2-2 (1-1)
MTE U19: Gyergyádesz M. – Bertalan D., Schultz A.,Pandur G., Szabó Cs. (Neuberger G.) – Gáncs B., Bölönyi B., Benkovich Zs. – Szekeres E. (Szarka Z.), Wurm K. (Farkas F.), Nagy L. Edző: Horváth Csaba
Gólszerző: Benkovich Zs., Nagy L.
Horváth Csaba, a MTE U19-es csapatának edzője: „Első 10 percet kivéve végig mi irányítottuk a játékot, nem játszottunk ma igazán jól, de sok helyzetet dolgoztunk ki, amiket sajnos elhibáztunk. Többször lezárhattuk volna a mérkőzést, két gólos előnyről biztosan nem tudott volna felállni az ellenfelünk, akiknek gyakorlatilag kapura lövésük sem volt a gólokon kívül. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, az a fájó, hogy mindez egy olyan büntetővel történt meg, amit a bírónak nem szabadott volna befújnia, persze ehhez ismernie kellett volna az új szabályokat.”
U17-es bajnoki mérkőzés, Csorna
Csorna SE – MTE 1904 U17 1-1 (1-1)
MTE U17: Lidi (Deák) - Németh, Tál, Gaál-Horváth, Bucsuházy (Rába), Svarda, Puszter, Bertók, Zsigmond (Marekker), Schwartz, Szabó (Kovács). Edző: Németh Barnabás
Gólszerző: Gaál-Horváth Kristóf
Németh Barnabás, az MTE U17-es csapatának edzője: „Az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök, mert nem sikerült legyőzni magunkat, játékban nagyon keveset kaptam viszont a srácoktól. Mindent összevéve reális eredmény született a mérkőzésen, nem érdemeltünk győzelmet.”
1. | MTK Budapest | 16 |
2. | Gyirmót FC Győr | 13 |
3. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 |
4. | PMFC | 12 |
5. | ETO FC Győr | 10 |
6. | FC Ajka | 10 |
7. | DVTK | 9 |
8. | Szeged-Csanád GA | 9 |
9. | BFC Siófok | 9 |
10. | Soroksár SC | 9 |
10. | Békéscsaba 1912 Előre | 8 |
12. | Szombathelyi Haladás | 8 |
13. | Tiszakécskei LC | 7 |
14. | Aqvital FC Csákvár | 7 |
15. | Szentlőrinc | 6 |
16. | Nyíregyháza Spartacus FC | 4 |
17. | HR-Rent Kozármisleny | 4 |
18. | Dorogi FC | 4 |
19. | Credobus Mosonmagyaróvár | 3 |
20. | Budafoki MTE | 3 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.