Szerző: Németh Róbert | Dátum: 2019-11-04 15:59:43
Három héten belül, a harmadik rangadó várt 2008-as korosztályunkra, ahol ezúttal Zalaegerszegre látogattunk. A találkozó első percei kiegyenlített játékkal teltek, azonban a félidő közepén együttesünk két hibáját is kihasználva a ZTE már 2-0-ás előnyre tudott szert tenni. Ennek ellenére U12-es csapatunk igyekezett faragni a hátrányból, azonban a kialakított helyzetek kimaradtak, a félidő vége előtt pedig ellenfelünk 3-0-ra tudta növelni az előnyét. A második félidőben korosztályunk már jobb mentalitással lépett pályára, a játék pedig kiegyenlítettebbé vált, azonban Batyanek büntetőből szerzett találata már csak a szépítésre volt elegendő. A következő fordulóban csapatunk hazai pályán, a Nagykanizsa együttesét fogadja.
MLSZ U12 I. osztály, Észak-Nyugat, 9. forduló, Zalaegerszeg
ZTE Akadémia- Credobus Mosonmagyaróvár 4-1 (3-0)
MTE 1904 U12: Falussy – Boros (Mészáros), Fekete, Kovács D., Kovács B.– Bakos, Horváth (Kovács Z.), Batyanek(Nádasi) – Egerszegi (Magdács). Edző: Németh Róbert
Gólszerző: Batyanek
Németh Róbert, a Credobus Mosonmagyaróvár U12-es csapatának edzője: „Sajnálom ezt a mérkőzést, hiszen a találkozó előtt a csapattal együtt, úgy éreztük, hogy több lehet ebben. Sajnos a szezon eddig legszerényebb első félidejét produkáltuk, amit ellenfelünk kihasznált, több egyéni hibát is vétettünk, illetve agresszivitásban is visszaestünk az előző mérkőzésekhez képest. A második félidőben már a kellő mentalitással játszottunk, illetve kevesebb hibával és koncentráltabban, emellett pedig több veszélyes lehetőséget is sikerült kialakítanunk. Nem szabad viszont elkeserednünk, hiszen az utóbbi hetekben a három akadémiával találkoztunk és azt gondolom játékban, ezen mérkőzés első félidején kívül, mindegyik csapattal felvettük a versenyt, és ebből kell erőt merítenünk. Folytatjuk a munkát és az előttünk álló feladatokra koncentrálunk.”
MLSZ U13 I. osztály, Észak-Nyugat, 9. forduló, Zalaegerszeg
ZTE Akadémia - Credobus Mosonmagyaróvár 9-0 (2-0)
MTE 1904 U13: Farkas - Németh L, Bolla, Harsányi, Csák,- Szabó, Kalinkó, Nusser, Ocskay, Rabbi - Vass (Timár). Megbízott edző: Szabados Gábor
1. | MTK Budapest | 16 |
2. | Gyirmót FC Győr | 13 |
3. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 |
4. | PMFC | 12 |
5. | ETO FC Győr | 10 |
6. | FC Ajka | 10 |
7. | DVTK | 9 |
8. | Szeged-Csanád GA | 9 |
9. | BFC Siófok | 9 |
10. | Soroksár SC | 9 |
10. | Békéscsaba 1912 Előre | 8 |
12. | Szombathelyi Haladás | 8 |
13. | Tiszakécskei LC | 7 |
14. | Aqvital FC Csákvár | 7 |
15. | Szentlőrinc | 6 |
16. | Nyíregyháza Spartacus FC | 4 |
17. | HR-Rent Kozármisleny | 4 |
18. | Dorogi FC | 4 |
19. | Credobus Mosonmagyaróvár | 3 |
20. | Budafoki MTE | 3 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.