Szerző: Horváth Péter | Dátum: 2019-11-24 22:07:04
A Credobus Mosonmagyaróvár az NB III 16. fordulójában Ménfőcsanakra látogatott. A megyei rangadón gyorsan megszerezték a vezetést az óváriak. A 7. percben Czár szabadrúgása után Sziklási tette kapura a labdát, Sánta ekkor még védeni tudott a kipattanót azonban Debreceni közelről a hálóba pofozta. 0-1. A 38. percben egy hazai szöglet után Németh Bence elé került a labda, aki 16 méterről óriási gólt ragasztott Heinrich kapujába. 1-1. Az 54. percben a vendégek védelme nem tudott felszabadítani, Veres pedig a tizenhatos bal sarkánál lövésre szánta el magát. Lapos próbálkozása elsuhant a lábak mellett és a jobb alsó sarokban kötött ki. 2-1. A 65. percben Varga László becserélte Szegi Vincét és Nagy Lionelt. Utóbbi játékosnak ez volt az első felnőtt bajnoki mérkőzése pályafutása során. A 68. percben Sziklási rántotta le ellenfelét, amiért megkapta a második sárga lapját, így a játékvezető kiállította. Két perc múlva egy gyors kontra végén a korábban Mosonmagyaróváron is megforduló Kószás közelről volt eredményes, eldöntve ezzel a mérkőzés és a három pont sorsát. 3-1. A Ménfőcsanak jobban akarta a győzelmet és többet is tett a három pont megszerzéséért, így megérdemelten nyerte meg a megyei rangadót.
Herold Trans Ménfőcsanak – Credobus Mosonmagyaróvár 3-1 (1-1)
NB III Nyugati csoport, 16. forduló
500 néző, Ménfőcsanak
Jv.: Kovács Imre (Csóra Szabolcs, Nyerges Zsolt)
Ménfőcsanak ESK: Sánta – Kerékgyártó, Czanik, Németh L., Veres M., Kelemen M., Németh B., Füredi, Kószás, Nagy B. (Szilvágyi, 78.), Jakab D. (Böcskey, 65.). Vezetőedző: Weitner Ádám
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Bohner, Vadász, Debreceni, Sziklási, Czár, Darázs, Dobrovolszki (Szegi, 65.), Mundi (Laki, 46.), Szalka (Nagy L., 65.), Jasarevic. Vezetőedző: Varga László
Gólszerző: 38. Németh Bence, 54. Veres M., 70. Kószás, ill., 7. Debreceni András
Piros lap: 68. Sziklási Gergely (második sárga lap után)
Weitner Ádám, a Herold Trans Ménfőcsanak vezetőedzője: „Büszke vagyok a csapatomra, amiért hátrányban sem adta fel és meg tudta fordítani a mérkőzést. Megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.”
Varga László, a Credobus Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Megint jól kezdtük a mérkőzést, vezetni is tudtunk. A Ménfőcsanak egyenlítő találata egy picit megfogott minket, és úgy érzem, hogy a második félidő elején egy jogos 11-est sem kaptunk meg. Ez fordulópont volt a mérkőzés szempontjából. Pozitívum, hogy a csapat emberhátrányban sem adta fel a harcot.”
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.