Szerző: Pozsonyi Márk, Samu Zoltán | Dátum: 2020-09-14 09:29:33
Fölényes hazai győzelem után érkezett U15-ös csapatunk Sárvárra, ahol nyárias meleg, műfüves pálya és egy védekezésre berendezkedett csapat fogadott bennünket. A mieink az első perctől kezdve fölényben játszottak, de a kapu előtt nem voltak túl hatékonyak, így az utolsó tíz percig nyílt maradt a találkozó. Fördős azonban az első félidő után a másodikban is gólt szerzett, a csereként beálló Erdős pedig ismét betalált, a vége így megnyugtató, 3-0-s győzelem lett.
U-15 Regionális Bajnokság, Észak-Nyugat, 3. forduló:
Sárvár FC – Credobus Mosonmagyaróvár 0-3 (0-1)
Credobus Mosonmagyaróvár U15: Hilmer (Vedrődi) – Kovács F., Tóth, Kaiser, Mogyorósi – Smeringa,Szabó (Erdős), Leszkovich, Radits (Magyar) – Fördős, Kovács B. (Boros)
Edző: Pozsonyi Márk
Gólszerzők: Fördős (2), Erdős
Pozsonyi Márk, a Credobus Mosonmagyaróvár U15-ös csapatának edzője: „Kicsit féltem tőle, hogy a Gyirmót elleni parádés játékot követően mennyire tudunk felpörögni erre a mérkőzésre, de szerencsére nem kellett csalódnom. A fiúk hozzáállása teljesen rendben volt, a letámadásunk még ezen a nagy pályán is jól működött és bár nem volt akkora különbség, mint a múlt héten, de ezúttal is teljesen megérdemelten nyertünk.”
U-14 Regionális Bajnokság, Észak-Nyugat, 3. forduló:
Sárvár FC - Credobus Mosonmagyaróvár 7-2
Credobus Mosonmagyaróvár U14: Farkas H. (Házi S.), Kalinkó M., Kiss G., Harsányi M. (Timár B.), Csák A., Szabó L., Ocskay A., Szűcs Á., Nusser L., Varjú Á., Vass G. (Balassa P.)
Gólszerző: Nusser L., Kalinkó M.
Samu Zoltán, a Credobus Mosonmagyaróvár U14-es csapatának edzője: Sajnos az egész mérkőzésen rendkívül enerváltan játszottunk. A helyzetkihasználásunknál és a csapat védekezése rettentően gyenge volt. Tanulnunk kell ezekből a hibákból, és vissza találni a helyes útra. Már megmutatták a srácok, hogy képesek a megfelelő úton járni, de ugye bár nem az ötöst nehéz megszerezni, hanem folyamatosan ötös tanulónak lenni.
1. | BICSKEI TC | 42 |
2. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 40 |
3. | VSC 2015 VESZPRÉM | 35 |
4. | BUDAÖRS | 29 |
5. | ETO AKADÉMIA | 29 |
6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC II. | 28 |
7. | III. KER. TVE | 24 |
8. | ÉRDI VSE | 24 |
9. | BALATONFÜREDI FC | 21 |
10. | FC SOPRON | 21 |
11. | ÚJPEST FC II. | 20 |
13. | KOMÁROM VSE | 17 |
14. | DOROGI FC | 18 |
14. | KELEN SC | 13 |
15. | SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE | 11 |
16. | GYIRMÓT FC GYŐR II. | 9 |
H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:
2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.