MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U13, U12: két győzelem öt-öt rúgott góllal

Szerző: Németh Róbert, Schmatovich Gábor | Dátum: 2020-11-10 22:30:53

A Credobus Mosonmagyaróvár U13-as és U12-es gárdáját a hétvégén a Csornát fogadta.

 

MLSZ Kiemelt U13 - NB I Észak Nyugat,10. forduló, Mosonmagyaróvár

Credobus Mosonmagyaróvár- Csornai SE 5-1 (4-1)

 

Credobus Mosonmagyaróvár U13: Falussy (Pollreisz) – Mészáros, Bakos, Kovács D., Kovács B. - Horváth, Batyanek, Nádasi (Ötvös) – Boros, Egerszegi, Kovács Z. Vezetőedző: Németh Róbert

 

Gólszerző: Boros 2, Egerszegi, Kovács Z., Kovács B.

 

Németh Róbert, a Credobus Mosonmagyaróvár U13-as csapatának vezetőedzője: „Lélektanilag fontos volt ez a győzelem, hiszen mindenképpen javítani szerettünk volna a múltheti játék, illetve eredmény után. Rögtön a mérkőzés elején sikerült vezetést szerezni és bár az ellenfél rögtön ezután egy szögletet követően egyenlített, nagyon jól reagáltunk és sikerült a félidő végére egy magabiztos, nagyobb arányú előnyt kialakítani. Ami tetszett, hogy jól reagáltunk a kapott gólra és nyugodtak maradtunk, a saját játékunkra koncentráltunk. Ami végig nagyon pozitív volt, hogy folyamatosan működött a letámadás, illetve ebből a labdaszerzés és az utóbbi hetekhez képest a pozitív átmenetekben is sikerült fejlődni, főleg az ellenfél támadó harmadában. A saját, illetve középső zónában történő labdaszerzéssel is elégedett vagyok, hiszen sikerült gólt is szerezni ezen átmenetek után. A mutatott játék és az eredmény értékét növeli, hogy ezt egy szervezett csapat ellen siketült elérni, azonban hiányérzetem van a helyzetkihasználással kapcsolatban, hiszen a gólok mellett még több nagy lehetőségünk is volt. Gratulálok a csapatomnak!”

U12-es bajnoki mérkőzés, Mosonmagyaróvár

Credobus Mosonmagyaróvár U12- Csorna SE U12 5-0 (4-0)

 

MTE U12: Vajas K.- Domokos G.,Kovács L.,Takács Zs.,Kálóczi Á.,Mátyás F., Sághy B.(Brattengeier B.), Mészáros Á.,Bogár Á.(Kiss B.)

Edző: Schmatovich Gábor

 

Gsz.: Mátyás F. (3), Kovács L., Domokos G.

 

Schmatovich Gábor, az MTE U12-es csapatának az edzője: Nagyon jó szellemiségben játszottunk ezen a mérkőzésen, végig irányítva a játékot meggyőző teljesítményt nyújtottunk. Sokat léptünk előre a bajnokság kezdete óta, hiszen könnyebb dolgunk van úgy, hogy a mérkőzéseken kapunk visszacsatolást az edzésen elvégzett munka sikerességéről. Pont emiatt kifejezetten tetszett, hogy rengeteg begyakorolt elem visszaköszönt ma a játékunkban. Jó volt látni azt, hogy nagy kedvvel és magabiztossággal játszottak a fiúk. Reméljük, a bajnokság hátralevő részét a tervezett formában le tudjuk játszani fennakadás nélkül, hogy ezt a teljesítményt ebben a fél szezonban többször is meg tudjuk még ismételni.

Tabella

1.BICSKEI TC42
2.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR40
3.VSC 2015 VESZPRÉM35
4.BUDAÖRS29
5.ETO AKADÉMIA29
6.PUSKÁS AKADÉMIA FC II.28
7.III. KER. TVE24
8.ÉRDI VSE24
9.BALATONFÜREDI FC21
10.FC SOPRON21
11.ÚJPEST FC II.20
13.KOMÁROM VSE17
14.DOROGI FC18
14.KELEN SC13
15.SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE11
16.GYIRMÓT FC GYŐR II.9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország
Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft.
Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. N-MATIC - Épületfelügyelet, épületautomatika

Sitemap & Facebook

2016-2024 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.