MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Döntetlen a rangadón, továbbra is élen az U15

Szerző: Pozsonyi Márk | Dátum: 2020-12-02 18:13:24

A koronavírussal kapcsolatos módosítások miatt a kiírtnál egy héttel előbb, már most szombaton lejátszotta U15-ös csapatunk az ősz legnagyobb rangadóját, a tavalyi bajnok ZTE elleni hazai mérkőzést. A mieink jól kezdték a találkozót, Leszkovich bombájával gyorsan előnybe kerültünk, ám ezt követően a vendégek fokozatosan átvették az irányítást. A nagy rohamokat a szünetig derekasan álltuk, a második félidő elején azonban tíz percen belül kétszer is gólt kaptunk szögletből és úgy tűnt, elúszik a mérkőzés. Nem sokkal később viszont Fördős egy szép akció végén egyenlíteni tudott, a hátralévő időben pedig, bár felváltva forogtak veszélyben a kapuk, újabb gól már nem született. A döntetlen azt jelenti, hogy megőriztük hárompontos előnyünket a tabella élén a Zalaegerszeggel szemben.

U-15 Regionális Bajnokság, Észak-Nyugat, 15. forduló:

Credobus Mosonmagyaróvár – ZTE FC 2-2 (1-0)

 

Credobus Mosonmagyaróvár U15: Vedrődi – Kovács F. (Boros), Tóth, Kaiser, Mogyorósi – Smeringa, Leszkovich, Szabó (Magyar), Radits – Erdős (Kovács B.), Fördős

Edző: Pozsonyi Márk

 

Gólszerző: Leszkovich, Fördős

 

Pozsonyi Márk, a Credobus Mosonmagyaróvár U15-ös csapatának edzője: „Rendkívül büszke vagyok a fiúkra! Jól kezdtünk, de a mérkőzés nagy részében jobban játszott nálunk a ZTE. Azt, hogy egy ilyen jó csapat ellen, azt követően, hogy pillanatokon belül fordítottak ellenünk, vert helyzetből fel tudtunk állni, egészen kiváló mentalitásra utal. Ilyen hozzáállás mellett azokat a hibákat is könnyebben elfogadja az ember, amiknek a kijavításán természetesen dolgozni fogunk az előttünk álló időszakban.”

Tabella

1.MTK Budapest16
2.Gyirmót FC Győr13
3.Kolorcity Kazincbarcika SC12
4.PMFC12
5.ETO FC Győr10
6.FC Ajka10
7.DVTK9
8.Szeged-Csanád GA9
9.BFC Siófok9
10.Soroksár SC9
10.Békéscsaba 1912 Előre8
12.Szombathelyi Haladás8
13.Tiszakécskei LC7
14.Aqvital FC Csákvár7
15.Szentlőrinc6
16.Nyíregyháza Spartacus FC4
17.HR-Rent Kozármisleny4
18.Dorogi FC4
19.Credobus Mosonmagyaróvár3
20.Budafoki MTE3

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger ZuzmóART - A zöld elegancia

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.